Egy tömegbukás után óriási sprint döntött a magyar bringás körverseny első szakaszán

2023. május 10. – 18:15

Egy tömegbukás után óriási sprint döntött a magyar bringás körverseny első szakaszán
Célfotó döntött a Tour de Hongrie első szakaszán – Fotó: tdh.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Dylan Gronewegen nyerte a Tour de Hongrie első szakaszát, de közvetlenül mögötte is olyan bringások érkeztek be a szentgotthárdi célba, akik akár a Tour de France sprintszakaszain is dobogósok lennének. Rózsa Balázs egy nagy szökéssel és időbónuszok gyűjtésével összetettben beküzdötte magát a legjobb tízbe. A cél közelében nagy bukás történt, amibe a Tour de France-győztes Egen Bernal is belekerült.

Az idei magyar körverseny első, 166 kilométeres szakasza az ország legnyugatibb városából, Szentgotthárdról rajtolt el, és a hármas határ közelsége miatt a szurkolótábor is nemzetközivé lett. A rajtnál szlovén és osztrák kerékpárrajongók is ott toporogtak, vagy tébláboltak a bringások boxutcájának minősülő buszparkolóban. A figyelem természetesen a legnevesebb csapatokat övezte. A Tour de France-győztes Egan Bernal klubjának, az Ineos-Grenadiersnek a buszánál verődtek össze a legtöbben, hogy egy közös képet lőjenek a kolumbiaival, vagy egy autogramot szerezzenek tőle. Egy amatőr bringás csapat azt latolgatta, hogy megmutatják Bernalnak a farkasfai emelkedőt, és azután mindig ott akar majd edzeni, de a pályabejárásra már nem volt esély. Bernalék csak közvetlenül a rajt előtt jöttek elő, így más sztárokkal könnyebb volt sikert elérni. A Zsebrakétának becézett Caleb Ewan például mindenkivel közvetlenül viselkedett, pár szóban a szakaszról is beszélt.

„Nagyon úgy néz ki, hogy mezőnyhajrá lesz a végén, nem tűnik túl nehéznek és hosszúnak sem, a szél sem túl erős, ebből sprint kéne legyen. Sok erős sprintercsapat van, de mi is megpróbáljuk majd kontrollálni a versenyt. A klasszikusok után pihenőre mentem, így még nem vagyok topformában, azt majd a Tour de France-ra fogom felépíteni” – mondta a Lotto Dstny sprintere a rajt előtt.

A TdH a magyarok számára is mindig kiemelt verseny, amin rendre a válogatott is elindult. Dér Zsolt szövetségi kapitánynak most korlátozottak voltak a lehetőségei, mert az Epronex-Hungary klubcsapatként indult, és több válogatott szintű bringás ott teker. Ezenkívül néhány külföldi csapatban is találtunk magyarokat.

„Hogy a saját körversenyünkön megyünk, az mindenképpen pluszmotivációt ad. A mezőny brutálisan erős. Fel kell tüzelje őket, hogy itt mehetnek, mert valakinek a karrierje során sosem adatik meg, ők pedig már 20-21 évesen átélhetik azt, milyen egy ProSeries verseny. Ahogy korábban, most is aktív versenyzést kértem tőlük, hogy menjenek minden támadásra. Az a cél, hogy próbálják megmutatni a magyar mezt, a tévéadásba is az élen bekerülni. A végén is megpróbálnak odakeveredni, már egy top 20 is siker lehet” – mondta Dér Zsolt szövetségi kapitány, aki arról is beszélt, hogy abból is sokat tanulhatnak a válogatottak, hogy testközelből tapasztalhatják meg azt, hogy a nagycsapatok milyen mezőnymunkát végeznek.

Dér kívánsága hamar teljesült, a szentgotthárdi rajt után mindjárt kialakult egy szökevénycsoport, amelyben ott tekert a válogatott Szijártó Zétény is, valamint az epronexes Rózsa Balázs is. Az Őrséget is bejáró szakaszon néhány rövidebb, kemény emelkedő is helyet kapott, de ezen a szinten még a nagyobb testű sprinterek sem érzik meg az ilyeneket.

Rózsáék Ward Vanhoof, Charles Planet (Novo Nordisk) és Matúš Štoček (ATT Investments) társaságában a korábban emlegetett farkasfai emelkedőn léptek meg, és összesen hárompercnyi előnyt hoztak össze a főmezőny előtt. Nem volt óriási a tempó, a sprinterek csapataiból az elfogó emberek mosolyogva tekertek a boly élén. Még arra is lehetett idejük, hogy jól megnézzék maguknak az utak mellé kiálló szurkolókat. A Tour de France-hoz vagy a tavaly nagy sikerrel erre kiránduló Giro d'Italiához hasonlóan több településen most is érezhetően rákészültek a bringásokra. Szentgotthárdon tucatnyi spinningelő tekerte az út szélén a szobabiciklit, több faluban pedig egyéb bringás installációkat alkottak, de iskoláscsoportok is készültek produkciókkal.

Szurkolók Magyarlakon – Fotó: Fehér János / Telex
Szurkolók Magyarlakon – Fotó: Fehér János / Telex

A szökevénycsoport előnye 60 kilométer megtétele után látványosan csökkenni kezdett, de visszafogták magukat az üldözők, nem akarták túl hamar utolérni Szijártóékat, csak a sprintre készülve akartak nagy tempót diktálni. Az ötfős csoportnak azért így sem volt tét nélküli a szakasz, három gyorsasági részhajrán pontokat és időjóváírásokat szerezhettek, két hegyi hajrában pedig a hegyi trikóért küzdhettek. Rózsa két gyorsasági hajrában szerzett pontokat és összesen négy másodperc bónuszt, míg Szijártó egy másodpercet gyűjtött be. Rózsa a bónuszaival az összetettben is jó helyre navigálta magát, a hatodik lett.

A mezőny az utolsó 25 kilométert már együtt tekerte le, a sprinterek csapatai, a BORA-Hansgrohe, a Jayco-AlUla, a Lotto és a Bahrain-Victorius próbált meg irányítani, de a magyar válogatott is többször feltűnt az élen. A boly nem jutott el egyben a célig, mert attól 1,1 kilométerre egy óriási bukás megbontotta a sorokat. Nagyjából kéttucatnyian kerültek a földre, köztük a Tour de France-győztes Egan Bernal is. Szerencsére mindenki begurult a célba, de Bernal nagyon megüthette magát, utolsóként ő gurult át a célvonalon.

Az elöl maradó csoportban Sam Bennett (Bora) kapott jó felvezetést, de hiába indított jó pillanatban, az enyhén emelkedő célegyenesben Dylan Groenewegen kibújt mögüle, és hajszálnyival előbb száguldott át a célvonalon. A holland bringás célfotóval nyert Bennett és Caleb Ewan előtt. Groenewegen sikerével 10 másodperces bónuszt is gyűjtött, övé lett az összetett elsőnek járó sárga trikó, valamint a pontverseny zöld trikója is.

Groenwegen a befutó után azt mondta, hogy még mindenki nagyon friss volt, de azért eléggé izgatott és ideges is. „Szép sprint volt Sam Benett-tel, nagyon szoros volt, de végül az enyém lett a győzelem. Nagyon büszke vagyok a csapatomra” – mondta a szakaszgyőztes, és arról is beszélt, hogy az emelkedő miatt nem érzékelte pontosan, hol is van a célvonal, és korábban kellett felgyorsítania, hogy ne legyen később gond.

A legjobb magyarként Rózsa Balázs a fehér trikót szerezte meg, emellett talán fontosabb összetett hatodik helye ebben az erős mezőnyben. Azt mondta, csapatának az Epronexnek a nyár az igazi versenyszezon, akkor vannak az alacsonyabb kategóriájú futamok, de a jó szereplés érdekében nemrég öt kemény versenynapot nyomtak le Franciaországban.

„Karl Ádám kivételével bárki szökésbe kerülhetett volna tőlünk, bízunk benne, hogy majd egy top 10-es helyet összehoz sprintben. Mentem az első támadással, mert láttam, hogy jó lehet. El is engedtek minket. Nagyon meggyőző volt, hogy Matúš Štoček megindult az első hegyi hajránál, ott már sejtettem, hogy a második hegyi hajrára is ez az öt fő fog odaérni, és hogy ne szerezzen azon is pontot, annak nem sok esélye volt. Ezért inkább a sprinthajrákra koncentráltam, és megpróbáltam a bónusz másodpercekkel a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér trikót megszerezni. Jó volt, hogy egy másik magyar is ott tekert a szökésben. Szijártó Zétény fiatal versenyzőként elégedett lehet a teljesítményével, ő is sok munkát beletett az elmenésbe. A trikó szempontjából azért volt némi versengés közöttünk, de nem vérre menő rivalizálásról volt szó. Mi is örülünk a válogatott sikerének” – értékelt Rózsa, aki azt reméli, hogy csütörtökön legfeljebb egy csapattársa veszi le róla a trikót. Annak nem sok esélyét látja, hogy végig megőrizze, a harmadik, negyedik szakaszon a hegyeken általában jól teljesítő Dina Márton vagy Kusztor Péter lehet a végső tulajdonosa.

Csütörtökön a mezőny Zalaegerszegről rajtol, és 175 kilométer megtétele után Keszthelyre érkezik majd meg. Ezen az etapon is mezőnyhajrát várnak, de közbeszólhat a zordabbá váló időjárás is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!