Pérez nyerte a bakui sprintfutamot, Verstappen Russell-lel balhézott

2023. április 29. – 16:34

Pérez nyerte a bakui sprintfutamot, Verstappen Russell-lel balhézott
Verstappen a leintés után Russellnél nehezményezi, hogy a brit pilóta nekiütközött az első körben – Fotó: Bryn Lennon / Formula 1 / Formula 1 via Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Sergio Pérez győzedelmeskedett az azeri nagydíjhétvége szombat délutáni sprintfutamán. Ez azt jelenti, hogy továbbra is tart Charles Leclerc bakui átka, akinek sorozatban harmadszorra sem sikerült nyernie a pole pozícióból rajtolva. Max Verstappen és George Russell az első körben a pályán, majd a leintés után négyszemközt is kakaskodott.

A héten megreformálták a sprinthétvégék lebonyolítását. Az elfogadott változtatások szerint a pénteki időmérő nem a szombati sprintfutam, hanem a vasárnapi főfutam rajtsorrendjéről döntött. Ez azt jelentette, hogy szombat délelőtt külön sprintkvalifikációt tartottak, a sprintfutamnak pedig eggyel kevesebb tétje lett.

A délelőtti időmérő kevés izgalmas jeleneteinek egyike az volt, amikor Logan Sargeant falhoz csapta a Williamst. Ő emiatt nem is tudott rajthoz állni a sprintfutamon.

Sargeant mellett Leclerc időmérője is kis híján a falban ért véget, a monacói pilótának azonban végül sikerült megszereznie az első helyet a „főidőmérőhöz” hasonlóan. Mellőle viszont nem Verstappen, hanem Pérez rajtolhatott a sprintfutamon. A holland pilóta csak a harmadik helyre kvalifikálta magát.

Leclerc jól kapta el a rajtot, ellentétben a mögüle induló Verstappennel, aki mellé odaért George Russell az első kanyar belső ívén. A két pilóta a teljes első szektort fej fej mellett tette meg. A két autó többször is összeért, mire Russellnek sikerült megelőznie a világbajnoki címvédőt.

Még körbe se értek az autók, mikor előkerültek a sárga zászlók. Cunoda Juki csapta a falhoz az AlphaTaurit a második szektorban, miután néhány kanyarral korábban összeért csapattársával, Nyck De Vriesszel, és megsérült az első szárnya. A jobb hátsó gumi levált az autóról, ami egy jó adag törmeléket is hagyott maga után. Így előbb a virtuális, majd az igazi biztonsági autót is behívták.

A futam végül a 6. körben indult újra. A rajttal ellentétben az újraindítást tökéletesen kapta el Verstappen, és azonnal visszaelőzte Russellt. Egy körrel később csapattársa, Sergio Pérez a Red Bull szuperhatékony DRS-ét kihasználva elhúzott Leclerc mellett a célegyenesben, és az élre állt.

Leclerc a DRS segítségével próbált tapadni Pérezre, ám nem sikerült neki. A szerencséje az volt, hogy harmadik helyen futó Verstappennek nem sikerült igazán közelítenie hozzá. A holland pilótának csak az utolsó körben sikerült DRS-távolságon belül kerülnie, azonban előzési lehetősége már nem volt.

Végül maradt ez az állás, Pérez-Leclerc-Verstappen sorrendben intették le az első hármat. Mögöttük Russell, Sainz, Alonso, Hamilton és Stroll szerzett még pontot. (A sprintfutamokon csak az első nyolc helyezettnek osztanak pontot. Az első helyezett 8, a nyolcadik 1 ponttal gazdagodott.)

A leintés után derült ki, hogy Russell és Verstappen első körös kakaskodása során a brit pilóta Mercedese felszakította a Red Bull oldaldobozát. A célban a két pilótának sikerült néhány szót váltania.

Russell azzal magyarázta az összeérésüket, hogy nem tapadtak eléggé a gumijai. Verstappen nem igazán volt elégedett a magyarázattal, arról beszélt, hogy akkor több helyet kellett volna hagynia a brit pilótának, és a bajsza alatt egy „faszfejt” is hozzávágott a távozó Russellhez.

Az azeri nagydíjhétvége vasárnap a főfutammal zárul, mely 13:00-kor kezdődik majd. A sprintfutamhoz hasonlóan Leclerc indulhat majd az élről. Mögötte Verstappen-Pérez-Sainz sorrendben állnak majd fel üldözői.

A szombati sprintfutam részletes végeredményét alább láthatják:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!