Megvan, ki lesz Kocsis Máté utódja a kéziszövetség élén

2023. április 14. – 13:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megvan Kocsis Máté utódja a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) élén: a szövetség pénteki küldöttgyűlésén a korábbi 229-szeres válogatott játékost, az ellenjelölt nélkül induló Ilyés Ferencet választották meg az MKSZ új elnökének – írja az MTI.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, volt VIII. kerületi polgármester 2015 óta vezette az MKSZ-t. Kocsis januárban, a Nemzeti Sportnak adott interjúban jelentette be, hogy nem tervez újraindul a kéziszövetség elnöki posztjáért. A tisztújításon a 150 küldöttből 140 volt jelen, közülük 139 szavazott az egyetlen jelöltként induló Ilyésre, egy pedig tartózkodott. Az elnök megbízatása öt évre szól.

Az MKSZ három alelnöki posztjából kettő az alapszabály módosításával megszűnt, a tisztséget a továbbiakban csak Pálinger Katalin tölti be. Az új elnökségnek Csermely Péter, Görbicz Anita, Hajdu János, Kirsner Erika, Kökény Beatrix, Nagy László, Oláh Sándor, Schuch Timuzsin és Tállay András a tagja.

A székelyudvarhelyi születésű Ilyés játékos pályafutása során megfordult Szegeden, Makón. Veszprémben és Tatabányán, valamint légióskodott a német Lemgónál és a lengyel Wisla Plocknál is. Tagja volt a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián negyedik helyig jutott magyar válogatottnak. 2021-ben, Tatabányáról vonult vissza, azóta a csapat klubmenedzsereként és a Magyar Kézilabda-szövetségben a határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottként dolgozott – írta róla a Nemzeti Sport.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!