F1: kigyulladt autó, leszakadt kerék, nyolc kieső, három piros zászló – káoszfutam lett az Ausztrál Nagydíj

2023. április 2. – 07:34

F1: kigyulladt autó, leszakadt kerék, nyolc kieső, három piros zászló – káoszfutam lett az Ausztrál Nagydíj
Az Ausztrál Nagydíj dobogósai, Lewis Hamilton, Max Verstappen és Fernando Alonso – Fotó: Darrian Traynor / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az élről rajtoló Max Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat. Aki a fenti mondat alapján arra gondol, hogy unalomba fulladt a 2023-as idény harmadik versenye, nem is lehetne távolabb az igazságtól. A kétszeres világbajnok a biztonsági autó mögött, három piros zászlót és nyolc kiesést követően győzedelmeskedett. A második helyen Lewis Hamilton, harmadikként pedig Fernando Alonso futott be.

Eseménydúsan kezdődött a Forma–1-es világbajnokság idei harmadik futama, az Ausztrál Nagydíj. A rajt után az első pozícióból induló Max Verstappent (Red Bull) megelőzte előbb George Russell, majd Lewis Hamilton is (mindketten Mercedes), míg a ferraris Charles Leclerc már a harmadik kanyarban a kavicságyban landolt, miután összeért Lance Stroll-lal.

A monacói pilóta számára ezzel be is fejeződött a verseny (a másik ferraris, Sainz, a 4. helyen állt a rajt utáni csetepatékat követően). Leclerc kicsúszása miatt előbb sárga zászlós figyelmeztetés volt életben, majd bejött a biztonsági autó, és néhány körön át mögötte haladt a mezőny.

Azonban amint elhagyta a pályát a Safety Car, és újraindult a mezőny, már a 7. körben ismét vissza kellett térnie. Ekkor a williamses Alexander Albon bontotta le az autóját egy látványos, de szerencsére nem veszélyes kicsúszás után.

Amint másodjára is bejött a biztonsági autó, az élen álló Russellt azonnal kihívta a csapata a boxutcába, ami látszólag jó ötlet volt (a biztonsági autó mögött lassabban halad a mezőny, a boxkiállással így kevesebbet veszít az ember).

Csakhogy amíg kint volt, a versenybíróság úgy döntött, hogy piros zászlóval megszakítja a futamot, miután túl sok sóder és törmelék került a pályára. A verseny így nagyjából 20 perc körözés után leállt, Russell pedig az első helyről a boxban a 7. pozícióba esett vissza.

A verseny folytatása

A versenyzők 7:36-kor ismét felsorakoztak a rajtrácson, és újraindult a verseny. Az újrarajtolás után Hamilton, Verstappen, Alonso (Aston Martin) állt az első három helyen, Russell az 5. helyre tudott visszakapaszkodni.

A 12. körben aztán Verstappen nyitott hátsó szárnnyal simán elhúzott Hamilton mellett, átvéve a vezetést. A harmadik helyen továbbra is Alonso haladt, a 4. helyre pedig Russell tudott fellépni, megelőzve Pierre Gaslyt (Alpine).

A 19. körben aztán teljessé vált Russell vasárnapi pechszériája: elfüstölt a kocsijában a motor, ezzel véget ért számára a verseny. Gasly így ismét 4. helyen körözött, míg az 5. helyre Sainz lépett fel a Ferrarival.

George Russell – Fotó: Formula1.com
George Russell – Fotó: Formula1.com

A 25. körben Sainz megelőzte egy belső kanyaríven Gaslyt, ezzel fellépett a 4. helyre. Közben az élen Verstappen nagyjából 7 másodperces előnyt dolgozott ki Hamilton előtt, aki mögött 2-2,5 másodperccel volt elmaradva Alonso, tőle további 2 másodperc volt Sainz hátránya.

A 33. körben Sergio Perez (Red Bull), a legutóbbi futam győztese, aki a szombati időmérő után – technikai okokból – vasárnap csak a boxutcából, a mezőny végén indulhatott, megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és már a 9. helyen állt (az első 10 pilóta kap pontot).

A 38. körben aztán előbb Verstappen, majd Hamilton is megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ám a hétszeres világbajnok hátránya eddigre már több mint 9 másodpercre növekedett.

A 41. körben Verstappen visszavette a leggyorsabb kört, már 1:21 perc alatti idővel, az előnye így 10 másodperc fölé nőtt Hamiltonnal szemben. Közben mexikói csapattársa Hülkenberget és Norrist megelőzve a 7. helyre kapaszkodott fel.

A 48. körben az óriási nyugalomban kocsikázó Verstappen elnézte az utolsó kanyart, és a füvet is megjárta. A hibával a holland nagyjából 4 másodpercet vesztett, és 8 másodperc alá csökkent az előnye Hamiltonnal szemben.

Öt körrel a leintés előtt aztán újra felpörgött a verseny. Az 54. körben a Haas-pilóta Magnussen odacsapta a kocsi hátulját a második kanyarban. Leszakadt és a pályán maradt a jobb hátsó gumija, az utolsó körökre így ismét bejön a biztonsági autó.

Egy körrel később aztán magyar idő szerint 8:43-kor ismét leállították a versenyt piros zászlóval, hogy eltakaríthassák a törmeléket a pályáról. Szűk negyedórás szünet után harmadszor is elrajtolt a mezőny, de az első kanyarban több autó is összeütközött, így azonnal ismét leállították a versenyt.

A visszajátszásból kiderült, hogy Sainz elmérte az első kanyart, és hátulról kipörgette Alonsót. Ezt az összeakadásukat Perez úgy próbálta kikerülni, hogy átfutott a kavicságyon. Közben Gasly szintén elhagyta az aszfaltot, majd a betonfalra kente csapattársát, Esteban Ocont, Logan Sargeant pedig Nyck De Vriesbe szaladt bele hátulról.

A versenyigazgatóság hosszas tanácskozás után úgy határozott, hogy egy utolsó körre még kiküldik az autókat a biztonsági autó mögött a piros zászló feloldása után, előzni azonban már nem lehetett.

Az első hat pilóta Verstappen, Hamilton, Sainz, Hülkenberg, Cunoda (Alpha Tauri) és Norris sorrendben futott be a boxutcába a piros zászló után. Az újraindítás sorrendje azonban nem ez lett a versenyigazgatóság döntése szerint, hanem visszaállt a tömegbaleset előtti sorrend, mivel senki sem teljesítette az 57. kör első szektorát a harmadik piros zászló előtt. Tehát Verstappen, Hamilton, Alonso, Sainz, Stroll és Perez lett a sorrend a biztonsági autó mögött. A két Alpine, De Vries és Sargeant úgy összetört, illetve úgy elakadt a sóderágyban, hogy ők nem tudtak kifutni az utolsó körre.

A versenyigazgatóság még az újraindítás előtt döntést hozott az Alonso-Sainz baleset ügyében, és kiosztottak egy 5 másodperces büntetést a Ferrari versenyzőjének, melyet a leintés után adtak hozzá Sainz eredményéhez. A pilóta a rádión elkeseredetten reklamált, hogy véleménye szerint túl súlyos büntetést kapott. A verseny végül a biztonsági autó mögött ért véget. Sainz a büntetése miatt az utolsó, 12. helyen ért célba.

A verseny leintését követően még egy negyedik alkalommal is meglengették a piros zászlót, miután Nico Hülkenberg nem tudta teljesíteni a levezető kört, és a második kanyarban parkolta le a Haast.

Sergio Perez a boxutcából rajtolva végül egészen az ötödik helyig kapaszkodott fel, Oscar Piastri pedig első hazai versenyén megszerezte első pontjait a Forma–1-ben egy nyolcadik helyezéssel. Verstappen pályafutása során először győzött Melbourne-ben, Hamilton pedig második helyével az első pilóta lett, aki 17 egymást követő szezonban is a dobogóra állhatott.

A leintést követően mindkét Alpine-pilótát beidézték a versenybírók az ütközésük miatt. Gaslynak van izgulnivalója, ugyanis jelenleg 10 büntetőpontja van. Ha összeszed még kettőt, akkor ki kéne hagynia egy futamot.

A verseny végeredménye:

  1. Max Verstappen (Red Bull)
  2. Lewis Hamilton (Mercedes)
  3. Fernando Alonso (Aston Martin)
  4. Lance Stroll (Aston Martin)
  5. Sergio Perez (Red Bull)
  6. Lando Norris (McLaren)
  7. Nico Hülkenberg (Haas)
  8. Oscar Piastri (McLaren)
  9. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)
  10. Cunoda Juki (AlphaTauri)
  11. Valtteri Bottas (Alfa Romeo)
  12. Carlos Sainz (Ferrari) – 5 másodperces büntetés után

Kiesők: Gasly, Ocon, De Vries, Sargeant, Magnussen, Russell, Albon, Leclerc.

Frissítés:

A Haas megóvta az Ausztrál Nagydíj végeredményét a futam leintése után. A versenyirányítás azon döntését támadták meg, hogy az újraindítás után a megszakítás előtti sorrendben álltak fel a versenyzők, ami hátrányosan érintette Nico Hülkenberget.

A világbajnokság állása három futam után:

  1. Max Verstappen: 69 pont
  2. Sergio Perez: 54 pont
  3. Fernando Alonso: 45 pont

A Kínai Nagydíj kiesése miatt most négyhetes szünetre megy a Forma–1. A következő futamot április 30-án, Azerbajdzsánban rendezik majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!