F1: Verstappent megszorították, de nyert, feltámadt a Mercedes az ausztrál időmérőn

2023. április 1. – 08:13

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába kezdődött úgy a 2023-as Forma–1-es Ausztrál Nagydíj időmérője, hogy 90 százalék az esély az esőre, végül egy csepp eső sem nehezítette a mezőny dolgát. Sergio Pérez hamar elszállt, Max Verstappent megszorította az erőre kapó két Mercedes, de a címvédő így is megszerezte élete első pole pozícióját Ausztráliában.

Nagyon rossz napot fogott ki viszont a világbajnok Red Bull mexikói pilótája, Sergio Pérez, aki 20 percet kihagyott az utolsó szabadedzésből, utána sem igazán találta a ritmust, négyszer is kicsúszott a pályáról, az időmérő elején pedig hamar a sóderágyban találta magát, megszakítva ezzel a mentés idejére a kvalifikációt. Pérez a pálya elején fékezte el magát, azt ugyan megúszta, hogy belecsússzon a gumifalba, de a sóderből már nem tudta kiszabadítani a kocsiját. A kocsiból kiszállva annyit közölt a csapattal, hogy a szabadedzést megnehezítő probléma jött elő megint – ezt megerősítheti, hogy az időmérő kezdete előtt 6 perccel még javában dolgoztak a versenyautón a Red Bull szerelői. Pérez így az utolsó helyről kezdheti majd meg a vasárnapi futamot.

Fotó: Paul Crock / AFP
Fotó: Paul Crock / AFP

Az időmérő első harmadának végén a hazai pályán versenyző Oscar Piastri, illetve Csou Kuan-jü, Logan Sargeant és Valtteri Bottas csatlakoztak a kieső Pérezhez, az élen a címvédő Max Verstappen és a két Mercedes zártak.

Az időmérő középső harmada nem hozott különösebb izgalmakat, Esteban Ocon, Cunoda Juki, Lando Norris, Kevin Magnussen és Nyck de Vries estek ki, miközben az élen Verstappen mögé felzárkózott Fernando Alonso az Aston Martinnal.

A legfontosabb 10 rajthelyről döntő utolsó 12 perc némi meglepetéssel indult, a Q3 feléhez közeledve Lewis Hamilton, Alonso, George Russell volt a sorrend az élen, Verstappen csak a hatodik idővel jött a két Ferrari mögött. Ez persze nem sokáig maradt így, Verstappen pontban a Q3 felénél az élre ugrott, de csak 9 ezredmásodperccel előzte meg Hamiltont. Ekkor az első négy 86 ezreden belül volt, ami irtózatosan kis különbség négy autóra nézve.

A végére Verstappen összekapta magát, egy remek körrel jó fél másodperccel lépettel mindenkitől. De csak időszakosan, szép lassan mindenki közeledett hozzá, de igazán megszorítani senki nem tudta – Russell 236 ezredmásodperces hátránnyal lett a második, Hamilton 372 ezreddel Verstappen mögött pedig a harmadik. Verstappen ezzel pályafutása során először nyerte meg az ausztrál időmérőt.

Fotó: Jaimi Joy / Reuters
Fotó: Jaimi Joy / Reuters

Az Ausztrál Nagydíj magyar idő szerint vasárnap reggel 7-kor rajtol majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!