Új korszak kezdődik a vízilabdában, nem lesz többé döntetlen a nagy tornákon

2023. március 24. – 12:46

Másolás

Vágólapra másolva

A jövőben nem érhet véget döntetlennel egy vízilabda-mérkőzés a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) által szervezett tornákon – írja az MTI.

A Magyar Vízilabda Szövetség pénteki beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy a pontrendszer is változik a világbajnokságon, olimpián és világkupán, beleértve a korosztályos tornákat is. A rendes játékidőben elért győzelemért három pont jár, az egyből következő büntetőkkel kiharcolt siker két pontot ér, aki így alulmarad a párbajban, az egy pontot kap, míg a „normál” vesztes továbbra is pont nélkül marad.

Az új szabályokat március elején már alkalmazták a világkupa belgrádi – nem magyar érdekeltségű – csoportjában. Az esetleges hármas holtversenyekre alkalmazott előírás változatlan marad: a három csapat egymás elleni eredményei alapján megállapítják a minitorna első helyezettjét, a második és a harmadik között pedig már csak a két válogatott meccsének eredménye számít. Az új szabályok szerint viszont már nem lehet döntetlen, így valamelyik fél mindenképpen jobban jön ki az összevetésből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!