Nem gyakran fordul elő, de hárman is célba értek a világ legőrültebb ultrafutásán
2023. március 19. – 19:11
Tavaly Karel Sabbe-ra a rendőrök egy kisvárosban találtak rá, amint zavarodott állapotában éppen egy szemeteskukával beszélgetett. Sabbénak alapjában véve nincs baja, de a világ egyik legkegyetlenebb ultramaratonján, a Barkley Marathonson könnyen begolyóznak a futók. Nem véletlen, hogy 1989 óta összesen csak 17 ember tudta befejezni a versenyt, éppen ezért nagy szenzáció, hogy idén hárman is célba értek. Köztük Sabbe.
A Barkley egy amerikai ultrás, Gary „Lazarus Lake” Cantrell torzszülöttje, a verseny ötletadója pedig Martin Luther King gyilkosa volt. James Earl Ray 1977-ben szökött meg börtönéből, 54,5 órányi üldözés után kapták el, de Cantrell nem értette, hogy ennyi idő alatt miért csak húsz kilométernyi távolságra jutott el. Azt mondta, ő ennyi idő alatt akár 100 mérföldet (160 kilométer) is megtenne Tennessee erdeiben.
A versenyen öt darab elvileg 20 mérföldes (32 kilométeres) kört kell teljesíteniük a futóknak 60 órán belül. A papíron 100 mérföld egy komoly ultrásnak nem kihívás ennyi idő alatt, de a rengeteg, akár két Mount Everest-nyi szintemelkedés és a csak nagy vonalakban megrajzolt pálya (emiatt tájékozódási versennyé és sokkal hosszabbá is lényegül a Barkley) az őrületbe és kimerültségbe taszítja a legtöbb futó. A versenyzők úgy tudják bizonyítani, hogy végigmentek a körön, hogy az annak közelében elrejtett 9-14 darab könyvből kitépik a rajtszámuknak megfelelő oldalt, és magukkal viszik. Ha egy kört befejeznek, akkor új számot kapnak, így előre sem tudnak tartalékolni.
Ez persze csak egy a sok furcsaság közül, amit Cantrell kieszelt. Már maga a nevezés is rejtélyes, egy motivációs levéllel kell meggyőzni a főszervezőt, hogy meghívjon valakit, míg az először indulóknak egy saját államukból származó rendszámtáblát is át kell adniuk, az újrázóknak pedig különböző ruhadarabokat, például zoknit vagy flanelinget, vagy amire éppen szüksége van Lazarus Lake-nek.
A Barkley első kiírása után hat év telt el, mire valaki célba ért, és azóta sem gyakori a sikeres teljesítés, arra pedig nagyon ritkán volt példa, hogy egynél több futó menjen végig mind az öt körön. Eddig összesen háromszor volt egynél több befutó, és most 2023 jött rá extraként.
A leggyorsabb idén Aurélien Sánchez volt, 58 óra 23 perc alatt tette meg az öt kört, mögötte húsz perccel az a John Kelly érkezett, aki már 2017-ben is sikeresen teljesítette a Barkley-t. Végül hat és fél perccel a szintidő lejárta előtt Sabbe is befutott.