Fehérvár polgármestere szégyenkezik a fehérvári foci miatt

2023. március 13. – 09:08

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton Pakson kapott ki 2–1-re a Fehérvár FC, és miután a Honvéd és az Újpest is nyert, a játékoskerete és anyagi lehetőségei miatt a dobogóra várt klub a tizenegyedik, kieső helyre sodródott a hazai focibajnokságban. A város polgármestere, Cser-Palkovics Andrást is megérintette ez a pozíció, és a Facebookon szurkolóként osztotta meg a gondolatait.

Elöljáróban példátlanul jó pénzügyi feltételeket említett, és csak egy kicsit kanyarodott vissza a múltba, amikor még 2018 végén a Chelsea volt a csapat ellenfele. A klub süllyedése kapcsán a Telex is ezt a párhuzamot vonta elemző cikkében.

A politikus három szurkolói felvetést fogalmazott meg. Az edzőkérdésben Marko Nikolicsot favorizálta, bár szerinte elsősorban nem Huszti Szabolcs felelős a kialakult helyzetért. „A mostani helyzetben maga az edzőkérdés lebegtetése is ennek a spirálnak a folytatása, ami kieséshez vezethet. Ez pedig a szégyen kategóriája ettől a klubtól.” (Információink szerint a szerb Nikoliccsal már felvették a kapcsolatot, de egyelőre nem jutottak egyezségre.)

A második pontot szó szerint idézzük: „A klub tulajdonosának (és nem másnak) el kell beszélgetnie a csapatával. Meg kell velük értetni a felelősségüket és azt, hogy ez ma már BECSÜLETBELI ÜGY. Ezt rajta kívül senki más nem tudja megtenni, hiszen ő a tulajdonos.”

A harmadik pontban azt fejtette ki, hogy

a szurkolóknak jogos igényük van most egy tulajdonosi nyilatkozatra is a felelősségről. Hogy milyen következményei voltak, lesznek az eredménytelenségnek, és a jövő terveiről.

A klub tulajdonosa Garancsi István, aki a 2000-es évek végén a csődtől mentette meg, és egy prosperáló időszak után valószínűleg álmában sem gondolta, hogy a kiesés reális veszély lehet. A klub főszponzora a Mol, amelyik vezetője, Hernádi Zsolt 2018-ban úgy látta, hogy a Vidi kinőtte az NB I.-et. A fehérvári foci sorsa mindig fontos volt Orbán Viktornak is az elmúlt 30 évben, ha ellenzékben volt, ha kormányon. A Puskás Akadémiát eredetileg azért alapította, hogy jobbnál jobb játékosokat adjon a fehérvári klubnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!