Verstappen nyerte az időmérőt Bahreinben

2023. március 4. – 17:51

Másolás

Vágólapra másolva

Nem történt meglepetés a Forma–1 idénynyitó időmérőjén, hiszen vasárnap a Bahreini Nagydíjon a Red Bull-os Max Verstappen indulhat a pole pozícióból. A Red Bull egyébként dominált, hiszen a második helyről Sergio Pérez rajtolhat, míg a harmadik és negyedik helyet a Ferrari két pilótája, Charles Leclerc és Carlos Sainz szerezte meg.

Az Aston Martinnál versenyző veterán, Fernando Alonso az ötödik legjobb időt futotta az időmérőn, csapattársának, Lance Strollnak azonban csak a nyolcadik hely jött össze, ugyanis kettőjük közé ékelődött a Mercedes George Russellnek és Lewis Hamiltonnak köszönhetően. A három év után visszatérő Nico Hulkenberg 10. lett.

Verstappen 1:29.708-as körrel lett a legjobb, ez a 21. pole pozíciója pályafutása során. A Bahreini Nagydíj most vasárnap 16 órakor kezdődik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!