Havi 3,8 millió forint az átlagkereset az NB I.-ben

2023. február 20. – 11:02

Másolás

Vágólapra másolva

A 2021/2022-es idény adatai alapján a magyar első osztályban, az NB I.-ben szereplő futballisták átlagosan havi 3,8 millió forintos bért kaptak, írta az Mfor.hu.

A magyar bajnokság nagyokat lép előre a fizetési listán, állapítható meg az Európai Futballszövetség (UEFA) 2021/2022-es pénzügyi évet összefoglaló jelentéséből. Az NB I.-ben összesen 93 millió eurót fordítottak bérekre, és ezzel az európai listán Magyarország egy helyet előrelépve a 18., többek között a norvég és az ukrán bajnokságot is leelőzte ezzel. Egy év alatt egyébként a bérjellegű kiadások 14 százalékkal nőttek a magyar bajnokságban.

Már tendencia, hogy magasabb bérigényű külföldi játékosok igazolnak Magyarországra, és már nem csak a legtöbb pénzzel rendelkező Ferencvároshoz. A lap szerint elképzelhető, hogy egy alapszintű béremelkedés történt, de az is, hogy az újonnan leigazolt játékosok magasabb bérigénye húzta fel az átlagot.

Az Mfor.hu számításai szerint egy csapat egy évben 3 milliárd forintot költött bérekre, de ebből a pénzből fizették az edzőket, orvosi stábot, szakvezetőket, irodai munkatársakat is. Az UEFA jelentéséből kitűnik, hogy a futballisták bérét a teljes összeg 58,5 százaléka, 54,4 millió euró tette ki. Ebből pedig már levezethető az egy játékosra eső átlagos bérköltség. Az előző szezonban rendkívül sok játékosa volt a 12 csapatos NB I.-nek, a Transfermakt adatai szerint 473, így a 21,4 milliárd forintot ennyi részre kell szétosztani, ami havi 3,8 millió forintot jelent.

Természetesen ez átlagfizetést jelent, a jobb játékosok ennek a többszörösét is megkeresik az olyan tehetős csapatoknál, mint a Felcsút, a Fehérvár vagy a Ferencváros.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!