Tömegbukás után egy híd szélén lógva úszta meg a zuhanást egy kerékpárversenyző
2023. február 3. – 10:05
A francia Valentin Ferron lélekjelenlétének és erős felsőtestének is köszönhette azt, hogy nem zuhant bele egy mély árokba, miután a l’Étoile de Bessèges nevű kerékpárverseny mezőnye nagy bukásba keveredett.
A körverseny második szakaszából már csak körülbelül 25 kilométer volt hátra, amikor az utat leszűkítő hídhoz értek, és bukás történt a feszültséggel teli, helyezkedésben lévő mezőnyben. A TotalEnergie versenyzője, Ferron átrepült a híd mellvédjén, de még sikerült benne megkapaszkodnia. Egy darabig ott lógott, majd egyik ellenfele, Axel Laurance segítségével visszakapaszkodott az útra. Csapata közlése szerint Ferron kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
Az indulók között viszont többen voltak olyanok, akiket kórházba kellett szállítani zúzódásos és horzsolásos sérülésekkel, míg a Lotto-Dstny bringását, Sébastien Grignardot törés gyanújával vitték kórházba.
A bukás után három mentőautó szállította kórházba a sérüléseket, és mivel nem volt több egészségügyi ellátásra alkalmas járműve a szervezőknek, úgy döntöttek, hogy lefújják a szakaszt biztonsági okokból. A céltól 22 kilométerre megállították a még versenyben lévő bringásokat, és a szakasz neutralizálását jelentették be. Ezután megvárták a bukás után még hátul ragadt, magukat nehezen összeszedő kerékpárosokat is, és a maradék távot nyugodt tempóban, együtt tekerték le.