Mesterhármast ütött Garát-Gasparics Fanni a női hokisok All Star-gáláján az USA-nak, 3-2-re nyertek

2023. január 31. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégén rendezték a tengerentúli női hokiliga, a PHF All Star-gáláját, aminek három csapat lépett jégre: Kanada, az Egyesült Államok és a világválogatott. Utóbbi keretének két magyar állampolgárságú játékosa is volt: Garát-Gasparics Fanni és a torontói születésű Taylor Baker.

Garát-Gasparics ráadásul nemcsak játszott, hanem az Egyesült Államok ellen 3-2-re megnyert meccsen a világválogatott mindhárom gólját ő szerezte.

„Minitorna keretében csapott össze a kanadai, az amerikai és a világválogatott. Az összecsapások 14 percesek voltak, én az amerikaiak ellen mesterhármast értem el, a szervezők megígérték, hogy annak a meccsnek a korongját elküldik majd nekem emlékbe” – nyilatkozta a sportoló az MTI-nek.

A világválogatott, amelybe hat országból érkeztek játékosok, megnyerte a másik meccsét is, így ahogy Garát-Gasparics szerint az edzőjük is kiemelte, végre volt egy torna, ahol nem USA–Kanada-döntőt játszottak (a női hokit annyira ez a két ország uralja, hogy az eddigi 21 vb-ből 12-t Kanada, 9-et az USA nyert meg, 2019-et leszámítva a döntőbe se jutott más).

Garát-Gasparics végül a döntőben is lőtt egy gólt, de ott már kikaptak 3-2-re Kanadától. A torna legjobbjának a győztes kanadai együttesben szereplő Loren Gabelt választották, de ő csak 3 gólt lőtt, és volt 1 gólpassza is, így a gála legeredményesebb játékosa a magyar hokis lett.

Az East Rutherford-i Metropolitan Riveterst erősítő Garát-Gasparics jövő hétfőn utazik haza, azon a héten a válogatottal szerepel nemzetközi tornán Budapesten, aztán pedig áprilisban következhet az elit világbajnokság, ahol a cél a legjobb nyolc közé jutás, és így ismét bennmaradás a világhoki élvonalában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!