Változik a selejtezők lebonyolítása, négyes csoportból is ki lehet majd jutni a 2028-as foci-Eb-re

2023. január 25. – 20:05

Másolás

Vágólapra másolva

Több változtatást is bejelentett az UEFA a végrehajtó bizottságának szerdai ülése után, melyek értelmében a Nemzetek Ligája és az Eb-selejtezők lebonyolítása is változik. Ez utóbbi a 2024-es Eb-re természetesen már nem vonatkozik, a 2028-asra viszont így már négyes csoportokból is ki lehet jutni Európából az Eb-re és a vb-re is – írja az MTI.

A 2024-es Eb-re még tíz, ötös vagy hatos csoportból lehet kijutni, minden csoportból az első két csapat kvalifikálja magát közvetlenül. A továbbiakban az első helyezett fixen kijut majd az Eb-re vagy a vb-re, a második pedig vagy kijut, vagy rájátszásba kerül a kijutásért küzdő Nemzetek Ligája-csapatokkal. Az ötös csoportokba került csapatok márciusban vagy júniusban kezdik majd meg a selejtezőket, a négyes csoportokba kerülők pedig szeptemberben. Mindez a gyakorlatban így fog kinézni:

Forrás: UEFA
Forrás: UEFA

Az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin a változtatásokról azt mondta, hogy így kiküszöbölhető lesz az európai selejtezők kiszámíthatósága, az új lebonyolítással pedig minden csapatnak egyenlő esélye lesz kijutni a nagy tornákra. Az UEFA emellett döntött arról is, hogy az idei Európai Szuperkupa-mérkőzést az oroszországi Kazany helyett Athénban rendezik meg, a rendezés jogát természetesen az ukrajnai háború miatt vették el az orosz várostól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!