Kubatov a szurkolóknak: Liu Shaoang szobra a sportolói sétányon marad

2023. január 20. – 13:09

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a hirado.hu-nak adott hosszú interjút. A női kézilabdával kezdődött a beszélgetés, mert a Fradi ugyan megverte a Győrt a bajnokságban, Debrecenben azonban nem tudott nyerni, ami várhatóan a bajnoki aranyérmébe kerül. „Elek Gábor a Ferencvárost még saját magánál is jobban szereti” – mondta az edzőről az elnök, és ha elfogy körülötte a levegő, akkor ő azt jelezni fogja.

Az országot váltó olimpiai bajnok korcsolyázókról, Liu Shaolinról és Liu Shaoangról is beszélt a folytatásban.

„Ha egy kicsit gyorsabban reagálunk, akkor a Ferencvárosnak a szövetség helyébe kellett volna lépni és tető alá hozni a megállapodást az edzővel.”

Ebben elismerte saját felelősségét is, noha a Kósa Lajos vezette szövetség nem tudott megállapodni a kínai edzőnővel, Csang-Csing Linával, akinek a távozása késztette váltásra a Liu testvéreket.

Szurkolói fórumokon többen szinte követelték, hogy Liu Shaoang szobrát tüntessék el a Fradi olimpiai bajnokainak sétányáról, hangzott a felvetés, mire Kubatov határozottan kijelentette, hogy a szobor a helyén marad.

„Mi arra a pillanatra emlékezünk, amikor olimpiai aranyat szerzett nekünk, magyaroknak, és amikor ez a pillanat megtörtént, akkor a Ferencváros sportolója volt. Nagyon kedvelem mind a két srácot, mert elképesztően inspiráló személyiségek.”

Kubatov úgy gondolja, ha egyszer visszatérnek Magyarországra Liuék, akkor nagy valószínűséggel a Ferencváros sportolói lesznek. A kínai sport viszonyairól, az ottani életjáradékról ebben a cikkben írtunk.

A Fradi futballcsapata még áll az Európa-ligában és a következő meccsét nem az Üllői úton, hanem a Puskás Arénában játssza, amire már 35 ezer belépőt eladtak, noha a találkozót majd csak márciusban rendezik. Az elnök szerint, az a rivális, akit kisorsolnak majd melléjük a nyolcaddöntőben, nem fog örülni annak, hogy a magyar bajnokkal kell játszania. (Az El-döntőt május végén a Puskás Arénában rendezik.)

Kubatov arról is beszámolt, hogy az orosz edzővel, Sztanyiszlav Csercseszovval már elkezdte a tárgyalásokat szerződésének meghosszabbításáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!