Közel volt, de elmaradt a bravúr: Fucsovics Márton nem jutott nyolcaddöntőbe az Australian Openen

2023. január 20. – 06:05

Másolás

Vágólapra másolva

Fucsovics Márton kétszettes előnyről kikapott a harmadik fordulóban pénteken az ausztrál nyílt teniszbajnokságon – írja az MTI.

A világranglistán 78. játékos a 32 között a 15. kiemelt Jannik Sinnerrel találkozott, aki ellen 2/1 volt a győzelmi mérlege: 2020-ban az Australian Openen a magyar, a szófiai tornán pedig az olasz nyert, majd 2021-ben Wimbledonban ismét Fucsovics győzött.

A negyedik meccsük két brékkel indult, majd az élete hatodik Australian Open-főtábláján szereplő nyíregyházi teniszező 2:2-nél is elvette a 21 esztendős olasz adogatását. Ez már elegendőnek bizonyult a szett megnyeréséhez, majd a második játszma is hasonló forgatókönyv szerint alakult, csak a 30 éves magyar akkor 4:4-nél brékelt.

A magyar teniszező már csak egy szettre volt a nyolcaddöntőtől – ráadásul még soha nem kapott ki kétjátszmás előnyről –, ám dél-tiroli riválisa összeszedte magát, és innentől kevesebbet rontott. Egyre magabiztosabban ütött, az MTK játékosa pedig egyre kevésbé tudta irányítani a labdameneteket, és a hátralévő bő két órában már csak három gémet tudott nyerni.

Fucsovics Márton az olasz Jannik Sinner elleni mérkőzésen, az Australian Open legjobb 32-je között, 2023. január 20-án. Fotó: Sandra Sanders / Reuters
Fucsovics Márton az olasz Jannik Sinner elleni mérkőzésen, az Australian Open legjobb 32-je között, 2023. január 20-án. Fotó: Sandra Sanders / Reuters

A nagy fordulatot hozó összecsapás 3 óra 45 percig tartott.

„A harmadik szettől Jannik elkezdett hiba nélkül játszani, taktikát váltott, jól szervált, és variálta a játékot” – nyilatkozta a magyar játékos a Tennis 4U Facebook-oldalnak. „Ez ellen nem tudtam mit kitalálni pedig fizikálisan rendben voltam, és erősnek éreztem magam. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy ha így megvernek, akkor verjenek meg így, és úgy jövök le a pályáról, hogy gratulálok neki. Ezzel együtt örülök, hogy visszatértem, örülök az ausztráliai teljesítményemnek, ahol meg tudtam szorongatni egy top 20-as ellenfelet.”

Jannik Sinner (olasz, 15.)–Fucsovics Márton 4:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:0

Ezzel Fucsovics nem tudta megismételni eddigi legjobb melbourne-i teljesítményét, amikor 2018-ban, majd 2020-ban is nyolcaddöntőt vívott Roger Federerrel.

Bondár Annának párosban is véget ért a torna a második fordulóban, miután a belga Greet Minnennel az oldalán 6:4, 6:1-re kikaptak a Golubic, Niculescu svájci, román duótól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!