Mindkét sportuszodát bezárták Szegeden, a modern Tiszavirág csak márciusban nyit ki
2023. január 11. – 11:49
Átmenetileg uszoda nélkül maradt Szeged: sem a régi Városi Sportuszoda, sem az ország egyik legújabb és legszebb uszodakomplexuma, a Tiszavirág Sportuszoda nem nyitott ki a téli leállás után – írja a vizes sportokkal foglalkozó szaklap, a Vlv.hu. A városi önkormányzat tervei szerint a fenntartásában lévő két uszoda közül a régebbi február 3-án, míg a Tiszavirág március 3-án nyithat ki.
A lap felidézi: a rezsiválság miatt a sportügyi kormányzat állami támogatást adott az uszodáknak. A szegedi Tiszavirág a tavalyi utolsó negyedévre 69,85 millió forintot kapott (bár a városi közgyűlés már a támogatás odaítélése előtt úgy döntött, hogy december 18-ig nyitva tartja a létesítményt).
A lap helyi forrásokból úgy tudja: „a városvezetés akkor lett volna hajlandó biztosítani a folyamatos üzemeltetést, ha a kormánytól írásos garanciát kap a támogatás folytatására, a konkrét támogatási összeg megjelölésével”. Ez azonban nem történt meg.
Nyitva tartó uszoda híján a szegedi úszóknak és vízilabdázóknak – az utánpótlás korosztályokkal együtt nagyjából 500 sportolónak – most legalább egy hónapig Hódmezővásárhelyre kell ingázniuk. A Szeged élvonalbeli pólósai a következő két hazai bajnoki meccsüket szintén Vásárhelyen tudják majd lejátszani.
Molnár Tamás, a szegedi pólós egyesület vezetője a Vlv.hu-nek nyilatkozva óriási hátránynak nevezte, hogy ennyi sportoló uszoda nélkül marad. Az ingázás a klubnak és a sportolóknak kényelmetlenséget, az egyesületnek komoly extraköltséget is jelent. Emellett arra is számít, hogy a fiatalok egy része emiatt lemorzsolódik majd.
A Szegedi VE a 14 csapatos magyar vízilabda-bajnokságnak jelenleg a 8. helyén áll. Eddig 7 meccset játszottak a csapatok, a SZVE 2-2 győzelem és döntetlen mellett 3-szor kikapott, de a téli szünet előtti három meccséből nyert kettőt. A csapatnak a most 4. helyezett Szolnok és a táblázaton előtte álló BVSC elleni meccseit kell a hódmezővásárhelyi uszodában lejátszania.