Idén akár már covidosan is lehet játszani az Australian Openen

2023. január 9. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Idén már azok a játékosok is pályára léphetnek az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, akik éppen koronavírussal fertőzöttek – írja az MTI.

A helyi szövetség vezetője, Craig Tiley arról beszélt az ausztrál The Age magazinnak, hogy idén már nem kell jelenteni a szervezőknek a pozitív koronavírustesztet, ha az adott játékos jól érzi magát, nyugodtan játszhat is.

„Ezzel együtt azt is mondtuk a játékosainknak és a több mint 12 ezer alkalmazottunknak, hogy ha rosszul érzik magukat, maradjanak otthon” –

tette hozzá Tiley. A szövetség vezetője szerint valószínűleg lesznek tünetmentes teniszezők, akik a fertőzés ellenére ki tudnak majd állni. Az Australian Open teljesen máshogy fog kinézni, mint tavaly, ahogy az ország megtanul együtt élni a Covid–19-cel” – írta a The Age.

A tavalyi torna előtt az aktuális címvédőnek, a szerb Novak Djokovićnak nem engedték, hogy belépjen az országba, mert nem volt beoltva a koronavírus ellen. A szerb teniszező ügye tavaly 12 napig húzódott, végül az ausztrál bíróság megtagadta a játékos belépését Ausztráliába. Tavaly még voltak hírek arról is, hogy Djoković akár három évre szóló vízumtilalmat kaphat, ez azonban nem valósult meg, mert a szerb játékos már Ausztráliában tartózkodik.

Az idei év első Grand Slam-versenye jövő hétfőn kezdődik és január 29-ig tart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!