Meghalt Ken Block amerikai raliversenyző

2023. január 3. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

Motorosszán-balesetben meghalt Ken Block amerikai autó- és motorversenyző, a DC Shoes ruházati márka társalapítója – írja a Motorsport.com.

Az 55 éves Ken Block Utah államban szenvedett balesetet, halálhírét ralicsapata, a Hoonigan Racing erősítette meg. „Sajnálattal erősítjük meg, hogy Ken Block ma egy motorosszán-balesetben elhunyt. Ken egy látnok, egy úttörő és egy ikon volt. És ami a legfontosabb, apa és férj” – áll a csapat Instagram-oldalán közzétett közleményben.

A Wasatch megyei seriff hivatala nem sokkal később szintén közleményt adott ki. Azt írták, hogy január 2-án, körülbelül délután 2 óra körül hívás érkezett a 911-es központba, amely egy motoros-szánbalesetről számolt be Mill Hollow területén. „A sofőr, az 55 éves Kenneth Block egy meredek lejtőn hajtott a motoros szánnal, amikor a szán felborult. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunytnak nyilvánították” – írták. Hozzátették, hogy Block egy csoporttal együtt motorozott, de egyedül volt, amikor a baleset történt.

Block, a DC Shoes társalapítója 2005-ben kezdett el ralizni az Egyesült Államokban, kezdetben a Rally America sorozatban. Két évvel később már a rali-világbajnokságban (WRC) is feltűnt néhány versenyen. 2010-ben szerződést kötött a Forddal, és megalapította az eredetileg Monster World Rally Team néven futó csapatát.

Az időközben Hoonigan Racingre átkeresztelt csapattal a Global Rallycross Championshipben is versenyzett, 2014-ben második helyen végzett ebben a sorozatban. 2021 elején Block bejelentette, hogy csapata szakít a Forddal, majd még az év folyamán megerősítették, hogy új megállapodást kötött az Audival.

Block a gymkhana-videósorozatnak köszönhetően lett világszerte ismert versenyző. Az első epizód 2008-as megjelenése óta jóval több mint 500 millió megtekintést értek el a videói.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!