Doppingolt a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő
2022. december 22. – 20:56
Tiltott szert találtak a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő, Lü Hsziao-csün mintájában – írja az MTI.
Az Insidethegames.biz portál beszámolója szerint a sportág egyik legismertebb alakja október 30-án akadt fenn a doppingvizsgálaton. A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) jelentése szerint EPO-t, a vörösvértestek számát növelő és így az oxigénfelvevő képességet javító szert találtak a szervezetében, ezért felfüggesztették a versenyengedélyét.
A 38 éves sportoló még kérheti a B-minta kivizsgálását, viszont egyelőre nem versenyezhet.
Lü a tavalyi tokiói olimpián szakításban 170 kilogrammal, lökésben 204 kilóval, összetettben pedig 374 kilóval megdöntötte az olimpiai csúcsot, és ő lett az olimpiák történetének legidősebb súlyemelő bajnoka. Azóta nem indult versenyen, de tervezte, hogy visszatér a 2024-es párizsi olimpiára.
Az ötszörös világbajnok súlyemelő a 2012-es londoni olimpián 77 kilogrammban lett első, a 2016-os riói olimpián eredetileg ezüstérmet nyert 77 kilós kategóriában, de az üzbég Nijat Rahimov nyolcéves eltiltása miatt végül Lü kapta meg azt az aranyérmet.