Busz helyett végül helikopterrel vitték körbe a világbajnok argentin játékosokat Buenos Airesben

2022. december 21. – 05:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az utcán ünneplő milliók miatt idő előtt meg kellett szakítani a friss világbajnok argentin válogatott ünnepi felvonulását, és végül helikopterrel reptették át őket a tömeg fölött, írja a BBC.

A tervek szerint a válogatott tagjai nyolc órán át ünnepelték volna a vébécímet, amelynek része volt az is, hogy egy nyitott tetejű buszról integetve haladnak végig a tömegen Buenos Airesben. Az ünneplő tömeg azonban egy idő után kezelhetetlenné vált, négy óra alatt mindössze 14 km-t tudott megtenni a busz, ráadásul egy helyen szurkolók kezdtek el leugrálni a buszra egy hídról, egyikük pedig lezuhant a járműről egy videó szerint.

Ahhoz képest, hogy a csúnyán lezuhanó férfit hordágyon vitték el a mentősök, a szurkoló még fekve, bekötözött fejjel, valószínűleg komoly fájdalmak közepette sem hagyta abba az éneklést a tömeggel. Végül biztonsági okokból megállították a buszt, elszállították a játékosokat, akik végül helikopterrel repültek át az ünneplő tömeg fölött.

Az argentin kormány egyébként nemzeti ünnepnappá nyilvánította a keddi napot, így a hírek szerint nagyjából 4 millió ember ünnepelt az utcákon. Sokan közülük már a vasárnapi vébédöntő óta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!