Egészpályás rohanás után verte Dél-Korea Portugáliát, mehetnek a nyolcaddöntőbe

2022. december 2. – 18:04

Egészpályás rohanás után verte Dél-Korea Portugáliát, mehetnek a nyolcaddöntőbe
Fotó: Dan Mullan / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Dél-Korea lemásolta a japánok receptjét, és hátrányból fordítva vert egy esélyesebbnek számító európai csapatot, jelen esetben Portugáliát. A csoport első helye nem, a nyolcaddöntős szereplés viszont meglett a koreaiaknak, akik egy szépségdíjas, pár másodperc alatt végigvitt támadással lőtték be magukat a legjobb 16 közé Cristiano Ronaldóék ellen.

Portugália már biztos továbbjutóként, de nem biztos csoportelsőként lépett pályára a csoportkör harmadik fordulójában Dél-Korea ellen, Cristiano Ronaldóék viszont semmit nem bíztak a véletlenre, és Ricardo Horta az 5. percben szerzett góljával már meg szerezték a vezetést. Diogo Dalothoz jutott el egy remek felívelés mélyről, ő némi cselezés-felvezetés után középre passzolt, ahol ketten is érkeztek, a labda pedig Hortának volt a legjobb, be is vágta.

Dél-Koreának egy győzelem esetén a továbbjutás is képben lehetett volna, úgyhogy a korai gól ellenére sem adták fel, sőt, innentől inkább nekik volt sürgősebb a meccs. A 17. percben egy jó beívelés után a portugál kapusról, Diogo Costáról kicsorgó labdát kotorta a kapuba Kim Dzsinszu, ám egyértelmű les miatt nem adták meg a gólt.

Tíz perccel később hasonló volt a helyzet, ismét egy lecsorgó labdára csaptak le a koreaiak, ezúttal viszont Kim Jonggvon volt a szemfüles, és a Cristiano Ronaldo hátán/vállán megpattanó beadást már les nélkül lőtte a hálóba, kiegyenlítve.

A folytatásban volt pár közepes helyzet mindkét kapu előtt, de igazán nagy veszélyt egyik válogatott sem tudok kialakítani. Cristiano Ronaldo folyamatosan próbálkozott, de valahogy mindig akkor jutott el hol jobb, hol rosszabb lövésig, amikor lesen volt – látszik, hogy belőle különösen jól felkészültek a dél-koreaiak. A lesekkel való küzdelme a 65. percben ért véget, ekkor cserélték le a portugálok.

A hármas portugál csere után a koreaiak kerültek lendületbe, a 67. percben Hvang Inbom került Diogo Costa kapuja elé, és 16 méterről nem teketóriázott, jól megküldte, ráadásul egészen furcsa ívben ment a labda a kapuig, Costát is meglepte a lövés, csak öklözni tudta azt.

A hosszabbítás viszont Dél-Koreának kedvezett, szinte a semmiből tudtak fordulni egy portugál szöglet után. Szon hatalmasat sprintelt, majd 3 portugál védővel szemben is megtudta tartani a labdát, amit végül 6 ellenfél közül pöccintett oda a hatalmas lendülettel érkező Hvang Hicshanhoz, ő pedig bevágta a kapuba.

A gól – mint később, a Ghana–Uruguay-meccs lefújásakor kiderült – továbbjutást jelentett Dél-Koreának, hiszen ezzel feljöttek a második helyre, több lőtt góllal előzték Uruguayt. Portugália csoportgyőzelmét nem fenyegette az eredmény. Mindkét csapat a G csoportból kap majd nyolcaddöntős ellenfelet, a portugálok a második, a dél-koreaiak az első helyezettel találkoznak.

Dél-Korea–Portugália 2-1

  • gólszerzők: Jonggvon 27., Hicsan 90+1., illetve Horta 5.
  • sárga lap: I Kanging 36., Hiszan 90+2.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!