A nézőkön kívül senki nem nyert a kameruni–szerb vb-meccs hat góljával

2022. november 28. – 13:07

A nézőkön kívül senki nem nyert a kameruni–szerb vb-meccs hat góljával
Fotó: Antonin Thuillier / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen hihetetlen fordulatokkal teli meccset játszott egymással a G csoport két nyeretlen csapata, Kamerun és Szerbia, az adok-kapokból pedig végül egyikük sem jött ki túl jól. A 3-3-as döntetlen azt jelenti, hogy az utolsó meccsüket valószínűleg nyerniük kell majd, ami persze a csoportkört a brazilok ellen záró Kamerunnak lesz nehezebb. A szerbeknél az a Mitrović lett a meccs főhőse, akinek hat óriási helyzete is volt, de ebből csak egy olyat tudott a kapuba lőni, ahol a kapust már egy passzal korábban elfektették.

A kameruniak és a szerbek is vereséggel kezdték a vb-t, így mindkét csapatnak fontos volt a győzelem, André Onana a kameruniak kezdőkapusa azonban érdekes módon keretbe sem került. A háttérben a legfrissebb hírek szerint az áll, hogy annyira nem volt egy lapon a szövetségi kapitány Rigobert Songgal, hogy távozott a vb-ről. Talán a belső feszültségnek is köszönhetően a szerbek ragadták magukhoz a kezdeményezést, Mitrović pedig kétszer is óriási helyzetbe került. Előbb egy nagy csel után lőtte ki éles szögből a kapufát, aztán a kameruni védők bénázása után vétette el a kaput.

Kamerun aztán magára talált, előbb Kunde próbálkozott, a 29. percben pedig a vezetést is megszerezték, miután a szerbek ajándékoztak nekik egy szögletet. A beívelt labdát kapura fejelni nem sikerült, de a túloldalra pattanó labdára érkezett a hosszú saroknál Castelletto, aki közelről simán lőtt a kapuba. Kamerun a gól után fellelkesült, de nem örülhettek sokáig: a túloldalon egy szabadrúgás után Pavlović egyenlített egy remek fejesből, aztán Sergej Milinković-Savić még a vezetést is megszerezte a szerbeknek. A középpályás távolról próbálkozott, és bár a lövése nem volt túl jó, Epassy csak belekapni tudott – itt azért érződött Onana hiánya.

A második félidőben sem változott a játék képe, továbbra is a szerbek voltak nyeregben, az 53. percben pedig Mitrović három nagy helyzet után végre meglőtte az első gólját, méghozzá egy káprázatos támadás végén. A kameruni térfélen ment ki Tadićról a labda, a bedobás után viszont elaludtak a kameruniak, így vissza is tudta szerezni, ebből pedig őrületes passzolgatás lett: előbb Mitrovićhoz került a labda, aki Kostićhez passzolt, aztán Milinković-Savić kapta, aztán tovább is adta Živkovićnek, aki elindult befelé, és elfektette Depassyt, majd legurította a középen érkező Mitrovićnek, aki most pontosan lőtt az üres kapuba.

Kamerun viszont nem adta fel, a csereként beállt Aboubakar vezetésével pedig pár perc alatt ugyanúgy lőttek két gólt, mint korábban a szerbek. A kameruni csatár előbb egy hosszú indítást ért utol, majd leültette a védőjét, és gyönyörűen emelte át a kapust, pár perccel később pedig megint ő kapott jó labdát elöl, miután a túloldalon beragadt egy szerb védő, kettő az egyben pedig a kapusnak esélye sem volt hárítani, a túloldalon érkező Choupo-Moting simán lőtte be a kameruniak egyenlítő gólját.

Innentől megint nyílt volt a meccs, és ezen Mitrović sem változtatott, aki tíz perccel később egy félresikerült lescsapda után megint nem tudott gólt lőni. A szerb csatárnak aztán volt még két nagy helyzete, Tadićtól kapott jó labdát, de a lövése megint a kapu mellé szállt. A hosszabbításban aztán Epassy is megfogta egy lövését, de egyébként is lesen volt, így maradt a 3-3. Az utolsó percekben pedig más sem talált be, így ez lett a végeredmény is a vb eddigi egyik legjobb meccsén.

Kamerun–Szerbia 3-3

  • Gólok: Castelletto 29, Aboubakar 63., Choupo-Moting 66., illetve Pavlović 45+1., Milinković-Savić 45+3., Mitrović 53.
  • Sárga lapok: N'Koulou, Bassogog, illetve Jović
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!