Meghalt Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó

Hetvenkét éves korában meghalt Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, kilencszeres magyar bajnok játékos, aki 272-szer játszott a válogatottban – írja az MTI. Csapót november elején szállították kórházba, és helyezték lélegeztetőgépre, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett.

„Egy újabb legendát veszítettünk el, aki nem csupán azokban a csapatokban számított kiemelkedő játékosnak, amelyekben játszott, de aki egyéniségével, tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta is a sportágat. Ő egyike azoknak, akik miatt a magyar vízilabda azt a súlyt képviselheti a magyar sportban, sőt, a világ sportjában, amit képvisel, hogy folyamatosan a legjobbak közé tartozik, hogy megkerülhetetlen tényező”

– mondta az MVLSZ elnöke, Madaras Norbert.

A Pasaréten felnövő Csapó a vízilabda előtt kipróbálta az asztaliteniszt, a teniszt, a focit is, minden sportágat szeretett, amelyikben ott volt a labda. A focit azért hagyta abba, mert egy edző a kicsiket előrevezényelte, a magasakat hátra, ő pedig a kapu előtt érezte jól magát, nem hátvédként. Egy focimeccsen tűnt fel Gyarmati Dezsőnek, meg is kérdezte tőle, aki a kapu előtt ilyen jól feltalálja magát, az miért csak bekkel az Újpestben. Az 1972-es olimpiára nem vitték ki, pedig már akkor ott volt a válogatott közelében. Ahogy Gyarmati lett a kapitány, számított rá, és az 1973-as világbajnokságon úgy is kellett neki, hogy akkor jogi tanulmányai miatt éppen a másodosztályú Szegedben játszott. (Később átjelentkezett az ELTE jogi karára.) A vb egyik hőse lett, a szovjetek elleni döntő fontosságú 5–4-es győzelemből három góllal vette ki a részét.

Szegedről nem Újpestre, hanem a Vasashoz igazolt a visszatérésekor, mert ott az olimpiai bajnok Rusorán Péter volt az edző, akit nagyon tisztelt. Úgy tartotta, hogy ő csak szereti a pólót, Rusorán viszont egyenesen imádja, és napi 24 órán át képes róla beszélni egyfolytában. 1974-ben már az angyalföldi klub tagjaként nyert Európa-bajnokságot, az 1976-os olimpián pedig már megkérdőjelezhetetlen volt a helye, az olimpiai bajnok csapat centere lett Szívós István mellett. 1980-ban olimpiai bronzérmes. A Vasasban kötött örök barátságot Faragó Tamással, akinek a kapu előtti kiszolgálásában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Együtt indították pólósulijukat 1994-ben, ahol a később olimpiai bajnok testvérpár Varga Dániel és Varga Dénes is bontogatták a szárnyaikat.

A Vasassal kétszer nyerte meg a BEK-et (1979, 1984), 1986-ig játszott a válogatottban, utolsó évében már a Palermo játékosaként. A válogatottól egy 1993-ban lejátszott, világválogatott elleni mérkőzésen vonult vissza. 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Edzői pályafutását Olaszországban kezdte, itthon a Vasas, az Újpest és a Ferencváros edzője is volt – itt Bíró Attila a segítője, aki most a női válogatott kapitánya –, a 2000-es évek elején hagyta abba, utána jogi végzettségét kamatoztatta. Lánya, Zsófia is jogi végzettséget szerzett, és Los Angelesben tanít.

Csapó azt vallotta, hogy a vízilabda reformra szorul, kisebb labda, kisebb pálya és kevesebb játékos kellene, mert így a sportág veszít a jelentőségéből.

Civil életében is komoly sikereket ért el, 1979-ben szerepelt Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? című filmjében, az alakítása Sándor Pálnak is megtetszett, de más szerepet nem vállalt ezután. Szenvedélyesen szeretett kártyázni, a römi és a bridzs voltak a kedvencei, egy kártyaparti közben javasolta Benedek Miklósnak, miért nem viszi el a fiát, Tibort vízilabdázni.

„Több jött ki belőlem pólóban, mint amennyi bennem volt, technikailag nem voltam különleges, de jófejű gyerekként tudtam előre gondolkozni” – ezt a hetvenedik születésnapján mondta. Sok híres mondást adott az utókornak, íme egy: a labda ahhoz pattan, aki a legjobban szereti.