Súlyos állapotban kórházba került Csapó Gábor korábbi vízilabdázó

2022. november 9. – 14:38

Súlyos állapotban kórházba került Csapó Gábor korábbi vízilabdázó
Csapó Gábor a Hogy volt?! című tévéműsor felvételén 2014. június 4-én – Fotó: Zih Zsolt / MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

Légzéselégtelenség miatt mentő vitte kórházba Csapó Gábor korábbi vízilabdázót – írta meg a Bors. Az információt a 24.hu-nak Csapó ismerősei közül és sportági körökből is többen megerősítették.

Lapértesülések szerint Csapót még éjszaka vitték be a kórházba, ahol lélegeztetőgépre került, állapota válságos.

A 272-szeres válogatott Csapó az 1973-as belgrádi világbajnokságot és az 1976-os montreali olimpiát megnyerő csapatnak is meghatározó játékosa volt. Játékos-pályafutása jelentős részét a Vasas SC-ben töltötte, de játszott az Újpesti Dózsában, a SZEOL AK-ban és az olasz Siracusa és Palermo csapatokban is. 1986-ban vonult vissza, 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Szeptember 20-án lett 72 éves.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!