Az amerikaiak a második félidőben már egyértelműen dominálnak

2022. november 25. – 21:22

Másolás

Vágólapra másolva

A szünet utáni első néhány percet óvatos, tapogatózó játék jellemezte, de aztán az amerikai csapat összekapta magát, és folytatta azt a meglepően erőteljes, gyors játékot, amit az első félidő második felében láthattunk. Az angolok sem Pulisicet, sem McKennie-t nem tudják fogni, és a védekezésük egyelőre azon alapul, hogy Maguire minden labdát ki tud fejelni. Nagyon meglepő lehet, de az angolok most leginkább egy kontrában reménykedhetnek – azt persze nem tudjuk, hogy az amerikaiak meddig tudják tartani ezt a saját maguknak diktált tempót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!