A brazil futball szomorú húsz éve

2022. november 24. – 19:50

Másolás

Vágólapra másolva

A brazilok a labdarúgás braziljai, ne féljünk ezt kimondani. Közhelyesen közismert információk sorát említhetném róluk, hogy ugyebár ők a vb-k legsikeresebb csapata öt világbajnoki címmel, hogy ők az egyetlenek, akik minden világbajnokságon részt vettek, a legtöbb győztes vb-meccset játszották ésatöbbi, ésatöbbi.

Az élet persze nemcsak siker, fény, csillogás, beszéljünk néhány szót az elmúlt évtizedek árnyékosabb oldaláról:

  • Brazília 2002 óta nem nyert világbajnokságot, azóta a négy közé is csak egyszer sikerült bejutnia.
  • A 2014-es hazai rendezésű vb-n már a nyolcaddöntőben is csak tizenegyesekkel ejtették ki Chilét, majd az elődöntőben 7-1-re verte őket Németország; ez egy 1920-as Uruguay elleni 0-6-tal holtversenyben a brazil válogatott legnagyobb veresége.
  • A négy évvel ezelőtti vb-n csak 6. helyen végeztek, 1990 óta ez volt a legrosszabb eredményük (és csak 8 gólt szereztek, ennél kevesebbet mindössze három vb-n lőttek).
  • Összességében négy egymást követő vb-n nem jutottak elődöntőbe sem, ilyen rossz szériájuk még soha korábban nem volt.
  • De hogy ne legyen teljes keserű a szájíz, a végére idebiggyesztek némi jó hírt is: a csapat a 2021-es Copa America-döntő óta (azt 2-1-re elbukta Argentínával szemben), vagyis 15 meccse veretlen, ezekből 12-t meg is nyert, az idei négy meccsén 14-2 a gólkülönbsé

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!