Eladhatják a Manchester Unitedet az amerikai tulajdonosok

2022. november 23. – 08:48

Másolás

Vágólapra másolva

A Manchester United tulajdonosai, azaz a Glazer család tagjai a klub eladását fontolgatják. Az amerikaiak 2005-ben 790 millió fontért (370 milliárd forint) vásárolták meg az Old Traffordot, de a szurkolók ezt nem nézték jó szemmel, évek óta tiltakoznak ellene, írja a BBC.

A klub mostani közleménye szerint az igazgatótanács „minden stratégiai lehetőséget megvizsgál, beleértve a klubba történő új befektetést, az eladást”.

Hozzátették, hogy a folyamat részeként átalakíthatják a stadiont és az infrastruktúráját is, nemzetközi szinten bővíthetik a klub kereskedelmi tevékenységét, így mindenki – a csapat, a szurkolók és a befektetők is – jól járhat. A klub a konkrét lépésekig nem kíván többet nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Glazerék 2012-ben már eladták részesedésük 10 százalékát. A Premier League ötödik helyén álló csapat 2013 óta nem nyert bajnoki címet.

Az Athletic információi szerint a Liverpool amerikai tulajdonosai is eladnák a többségi tulajdonrészüket. A bostoni Fenway Sports Group (FSG) 12 éve vásárolta meg a tulajdonrészt 300 millió fontért. Az ESPN is úgy tudja, hogy az FSG már megkérte a pénzügyi partnereit, hogy keressenek potenciális vásárlót a klubra. A hírek szerint 4 milliárd dollárnál is több lehet az eladási ár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!