Megint Bale lett a walesiek hőse, megvan a vb első döntetlenje

2022. november 21. – 22:13

Megint Bale lett a walesiek hőse, megvan a vb első döntetlenje
Gareth Bale ünnepel a gólja után – Fotó: Nicolas Tucat / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kifejezetten jó, hajtós meccset játszott egymással az Egyesült Államok és Wales hétfő este, ami a katari vb első döntetlenjét hozta, 1-1 lett a vége. Az első félidőben sokkal élesebb amerikaiak első gólját az aranylabdás George Weah fia, Timothy Weah lőtte, a második félidőben az irányítást magához ragadó Wales pedig természetesen Bale góljával egyenlített, aki büntetőből volt eredményes. Így egyelőre teljesen nyíltnak tűnik a küzdelem a csoport második helyéért, de a meccs alapján az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy valamelyik csapat ráijesszen az angolokra is.

A hétfő esti meccs ugyan ránézésre nem tűnt túl érdekesnek, a vb-re utoljára 1958-ban kijutó, továbbra is Gareth Bale nevével fémjelzett Walesben és a mostanra egészen ígéretes, topligás játékosokat is soraiban tudó Egyesült Államokban is benne volt a potenciál arra, hogy meglepetést okozzon. Az amerikai válogatott rögtön a meccs elején be is szorította a walesieket, sőt, kis híján gólt is kaptak, Weah beadását Rodon fejelte a saját kapuja felé, de Hennessey jó helyen állt, és reflexből hárított.

Az első nagy helyzet után is érződött, hogy az amerikaiak vannak nyeregben, még ha a nagy iramú kezdés után vissza is vettek a tempóból, és bár előbb Dest, aztán McKennie is kapott egy sárgát, ez sem törte le a kedvüket. Az is sokatmondó volt, hogy a walesieknél a kulcspasszokat megakasztó Ampadut lehetett dicsérni, meg persze a védemet, ami sokáig állta a sarat, a 36. percben azonban Pulisic egy nagy szóló után tökéletesen ugratta ki Timothy Weaht (igen, ő az aranylabdás George Weah egyik fia), aki szép mozdulattal tette el a labdát a walesi kapus mellett.

A második félidőt rögtön egy cserével kezdték a walesiek, Moore érkezett James helyére, a váltással pedig érezhetően egészen más arcát kezdte mutatni a csapat, de az első tíz percben így sem volt komolyabb helyzetük. Az amerikaiak viszont néhány korán elhalt kontrán kívül semmit nem tudtak összehozni, Wales érezhetően átvette az irányítást. A 63. percben egy szabadrúgás után majdnem egyenlítettek is, a nagy kavarodás végén Davies vetődött rá a labdára, de a fejesét a kapu fölé tolta Turner. Az így megítélt szabadrúgásnál aztán Moore már csak magának köszönhette, hogy nem talált be, a kapu fölé fejelt a rosszul érkező kapus mellett.

Az amerikaiaknak is volt azért még helyzete, a 72. percben Pulisic beadása szállt el több amerikai fölött, és csak centiken múlott, hogy valaki nem fejelte kapura a labdát. A vége felé láthatóan érződött már, hogy az amerikaiak fiatalabbak, különösen miután egy hármas cserét is eszközölt az amerikaiak szövetségi kapitánya, Gregg Berhalter, a 80. percben azonban egy gyors bedobás után Bale-hez került a labda a tizenhatoson belül, miután pedig Zimmerman felborította, ő állt oda a büntetőhöz is, és hiába ugrott jó irányba Turner, nem tudott védeni, így 1-1-re módosult az állás.

A második félidőben egyébként is végig fölényben játszó walesieket láthatóan feltüzelte a gól, az utolsó tíz percben keményen hajtottak a vezetésért, Johnson kapott is egy pazar sarkazós passzt Moore-tól, de annyira kiszorult, hogy éles szögből már csak Turnerbe tudta belelőni a labdát. Az utolsó percek nagy része időhúzással telt – amúgy kilenc perc volt a hosszabbítás, ami annyira nem kirívó ezen a vb-n, hogy eddig konkrétan minden meccs 100 percnél tovább tartott a hosszabbításokkal együtt –, de volt még pár izgalmasabb helyzet. Például amikor Turnernek kellett kijönnie a kapujából, Acosta pedig azonnal felrúgta Bale-t, nehogy bebombázza az üres kapuba, de újabb gólt nem tudtak begyötörni, maradt az 1-1.

Egyesült Államok-Wales 1-1

  • Gólok: Weah 36 és Bale 82. (büntető)
  • Sárga lapok: Dest, Ream, McKennie, illetve Bale, Mepham
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!