Ismét túl vagyunk egy nem túl erős nyitómeccsen

2022. november 20. – 19:04

Másolás

Vágólapra másolva

Itt a szerkesztőségben arról beszélgettünk, hogy talán még sosem volt igazán jó meccs a vébés nyitómérkőzések történetében, és a mai Katar-Ecuador sem cáfolt erre rá. Ecuador nagyon gyorsan lőtt két gólt, ráadásul mindet a csapatkapitány Enner Valencia szerezte, akinek az első találatát elvették.

Ezután Ecuador gyakorlatilag végig biztosra játszott, a második félidőben annyira nem erőltették meg magukat, hogy Katar csak azért nem tudott velük mit kezdeni, mert láthatóan más szintet képviseltek az ellenfélhez képest. Pedig Valencián kívül nem igazán brillírozott senki más a dél-amerikaiaknál.

A második félidő már rém gyenge volt, gyakorlatilag eseménytelenül telt el a második 45 perc. Katarnak papíron két erősebb csapat ellen kellene ennél jobban játszania, amire kicsi az esély, hiszen Ecuador csak 6 hellyel van előrébb a világranglistán. Ehhez képest óriási volt az osztálykülönbség köztük.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!