Michelisz első WTCR-dobogóját szerezte a szezonban, a bajnokesélyes mögött lett második

2022. november 11. – 17:39

Másolás

Vágólapra másolva

Michelisz Norbert remekül kapta el a rajtot a WTCR első bahreini futamán, és a 4. helyről kilőve egyből a 2. helyre jött fel. Innen viszont nem is nagyon lehetett újabb előrelépésre számítani, tekintve, hogy az élen a bajnoki pontversenyt vezető csapattársa, Mikel Azcona haladt, a csapatérdek pedig azt diktálta, hogy ő szerezze a lehető legtöbb pontot, Michelisz pedig hátvédként, foggal-körömmel védje a pozícióját. Michelisz mögött ugyanis az a Néstor Girolami haladt a rajt után, aki 2. helyen áll a pontversenyben, ezzel a legnagyobb veszélyt jelenti Azcona bajnoki esélyeire.

Hamar kiderült viszont, hogy nincs szükség foggal-körömmel védekezésre Michelisztől, ugyanis nagyon simán leszakította az élen haladó két Hyundai Girolamit, sőt, néha úgy tűnt, hogy Michelisz még az élen haladó Azconánál is gyorsabb, de ahogy fentebb írtuk, a helycsere lehetősége lényegében kizárt volt.

Girolami később a harmadik helyét is elvesztette, a rajtot elrontó, utána viszont agresszívan visszakapaszkodó Nathanaël Berthon jött be elé, tovább rontva az argentin pilóta kilátásait. Később Tom Coronel is megelőzte Girolamit, de egy 5 másodperces büntetés miatt ez nem számított a végső elszámolásnál.

Eközben nem alakult valami ideálisan a mezőny többi magyar versenyzőjének futama sem: Tassi Attila egy kilökés után a kilencedik helyig csúszott vissza – végül itt is ért célba –, a Zengő Motorsport két versenyzője, Nagy Dániel és Boldizs Bence pedig a boxutcából indulva csak a mezőny végére tudott felcsatlakozni. Nagy viszont nem elégedett meg ennyivel, végül egy előzést is bemutatva a 12. helyen zárt, csapattársa, Boldizs a 14. lett.

A magyar csapat a szezon végére fellépő anyagi problémák miatt dönthetett úgy, hogy csak a mezőny után engedi elrajtolni a versenyzőit, nehogy valami nagyobb balesetbe kerülve pluszköltséget hozzanak össze. Emiatt a probléma miatt távozott a csapattól a bajnoki összetett harmadik helyén álló Rob Huff is, aki inkább egy ázsiai versenyre, a Makaó GP-re nevezett be.

Michelisz Norbert és Mikel Azcona a dobogón – Fotó: Alexandre Guillaumot / AGP / FIA WTCR
Michelisz Norbert és Mikel Azcona a dobogón – Fotó: Alexandre Guillaumot / AGP / FIA WTCR

Futamgyőzelmével Azcona 53 pontra növelte előnyét a bajnoki összetettbe, vagyis karnyújtásnyira van attól, hogy megnyerje az utolsó WTCR-kiírást. Egy hónapja bejelentették ugyanis, a túraautó-világkupa megszűnik jelenlegi formájában. A szezonban több komolyabb probléma is felmerült, évek óta folyamatosan csökkent a mezőny mérete, az utolsó csepp pedig az volt, amikor a Cyan Racing a szezon közepén visszaléptette mind az öt versenyautóját az autókra szerelt Goodyear-abroncsok jelentette biztonsági kockázat miatt.

Azcona mellett Michelisz, illetve Berthon állhattak fel a dobogóra – a 2019-ben WTCR-bajnok Michelisz a szezon során először szerzett dobogós helyet.

A fordított rajtrácsos futamot szombat reggel 8 órától rendezik, azon Tassi Attila az 5., Michelisz Norbert a 7., Nagy Dániel a 11., Boldizs Bence pedig a 12. helyről rajtolhat majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!