Ha több százmilliós bánatpénzt fizetnek, elmehetnek a Liu testvérek

2022. november 10. – 13:49

Ha több százmilliós bánatpénzt fizetnek, elmehetnek a Liu testvérek
A későbbi győztes Liu Shaolin Sándor és testvére, a későbbi második helyezett Liu Shaoang a férfi 500 méteres verseny döntőjében a rövidpályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 20-án – Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Országos Korcsolya Szövetség (MOKSZ) csütörtökön rendkívüli elnökségi ülést tartott, a téma természetesen a Liu testvérek országváltása volt. A sportág két legeredményesebb versenyzője, a kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang, valamint az egyszeres győztes Liu Shaolin arról nyilatkozott, hogy a jövőben szeretne más nemzet színeiben versenyezni. A fogadó országot nem nevezték meg, de mivel jelenleg a kínai csapattal az Egyesült Államokban edzőtáboroznak, kitalálni sem nehéz, hová mennének.

A MOKSZ elnöke, Kósa Lajos már szerdán felvezette, elengedik a versenyzőket, de szabott egy feltételt. Azt a pénzt, amit az elmúlt három évben rájuk költött a szövetség: az edzőtáboraikra, a felkészülésükre, a versenyeztetésükre, azt vissza kell fizetni. Ez legalább 200 millió forintos összeget jelent, a Telex úgy tudja, majdnem 300 milliót.

A két Liu a sportolói szerződésük aláírásakor ezt vállalta. Hogy a számlát ki egyenlíti ki, azt Kósa nem nevezte meg. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a MOKSZ nem járul hozzá az országcseréhez, így a két bajnoknak minimum egy évet ki kell hagynia, de 2025 októberében már mindenképpen indulhatnak kínai színekben az olimpiai kvalifikációs világkupákon. Ha fizet valaki, akkor viszont akár már a jövő évi szöuli világbajnokságon ott lehetnek.

A MOKSZ kora délután kiadott közleménye úgy fogalmaz, hogy „az elnökség felkéri a MOKSZ gazdálkodási igazgatóját, hogy a Felügyelő Bizottság bevonásával a Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor, valamint a MOKSZ között 2019. március 01-én kelt sportolói szerződések III. 11.27. pontjában foglalt kötelezettség alapján a visszafizetendő összeget pontosan határozza meg és azt külső, független könyvvizsgálóval auditáltassa mindkét érintett versenyzőt illetően.” A határozatban az is szerepel, hogy a Pénzügyminisztériumhoz fordulnak, hogy írásbeli állásfoglalást kérnek a sportolók és a szövetség közötti szerződésbe foglalt visszafizetési kötelezettséggel kapcsolatos eljárásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!