Még pénteken megműtik Pablo Marí Villart, a Monza megkéselt labdarúgóját

2022. október 28. – 10:38

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken megműtik Pablo Marí Villart, a Monza spanyol labdarúgóját, akit csütörtökön többedmagával késeltek meg az észak-olaszországi Milánó délnyugati szomszédságában, a nagyjából kilencezer lakosú Assago városában.

Az MTI idézi Adriano Gallianit, az olasz élvonalbeli klub ügyvezetője ugyanis már csütörtökön meglátogatta a kórházban a sérült labdarúgót, majd a sajtónak elmondta, hogy Marí nem volt életveszélyben, a hátát ért vágás nem érintett létfontosságú szerveket.

A műtétre azért van szükség, hogy a sérült hátizmok minél kevésbé károsodjanak és így gyorsabban regenerálódjanak.

Hozzátette: a játékos végig eszméleténél volt, közérzete a történtek ellenére jó, és még viccelődött is azzal, hogy pályára lép a hétfői meccsen. Silvio Berlusconi klubelnök telefonon többször érdeklődött Marí állapota felől, aki szerencsésen úszta meg a történteket – előtte sérült meg az az áruházi alkalmazott, aki a kórházba szállítás során belehalt a sérülésébe.

A támadás ugyanis egy Carrefour áruházban történt, az áldozat pedig a bolt egy 30 éves alkalmazottja. Az assagói szupermarketben egy 46 éves férfi az egyik polcról kést vett magához, majd ismeretlen okból a közelében lévő vásárlókat kezdte szurkálni, legkevesebb ötöt sebesített meg.

Az olasz sajtóban megjelent hírek szerint a támadó egy mentális problémákkal küzdő ember volt, akit gyanúsítottként vett őrizetbe a rendőrség. A Gazzetta dello Sport napilap beszámolt arról is, hogy

a támadót egy volt labdarúgó, az 51 éves Massimo Tarantino hatástalanította, és határozott fellépésének köszönhetően intézkedhettek vele szemben a helyszínre érkezett rendőrök.

Tarantino pályafutása során a Bologna, az Internazionale és a Napoli játékosa is volt többek között.

Pablo Marí Villar 29 éves spanyol labdarúgó idén került Olaszországba. Előbb az Udinesében játszott, jelenleg az élvonalbeli AC Monza játékosa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!