Véber György sajnálja, hogy így üvöltözött a pályán a játékosaival

2022. október 12. – 08:08

Másolás

Vágólapra másolva

Válogatott obszcenitással szidta játékosait az október elsejei meccsen Véber György, az Újpest U19-es csapatának edzője, miután az MTK ellen játszott meccsükön az ellenfél szerzett vezetést a 18. percben tizenegyesből. A történteket követően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el.

Belső vizsgálatot indított a Újpest FC is: ők arra jutottak, hogy „az október 1-jén lejátszott Újpest–MTK mérkőzésen a vezetőedző kritikán aluli hangot ütött meg a pálya szélén, szidalmazva a csapat játékosait, ezzel megsértve a klub etikai kódexét.”

Véber György nyilatkozata a klubéval együtt az Újpest FC honlapján jelent meg kedden délután. Ebben azt írta, aki ismeri, az tudja, hogy együtt él a mérkőzéssel, ha tehetné, felfutna a pályára is igazgatni őket. Ezen a meccsen sajnos semmi sem a tervek szerint alakult,

„lélektelen futballt játszottunk és sajnos felültem az ellenfél fricskáinak is, így félrevonultam kidühöngeni magam. Őszintén sajnálom, hogy ennyire elragadott a hév, ez nem a pályára való, pláne nem gyerekek előtt. Szeretném, ha ez nem befolyásolná a csapat sorsát, remek srácok, akik szeretnek futballozni és remek eredményeket értek el eddig. Természetesen bármilyen retorziót elfogadok az MLSZ és a klub részéről is, vállalom a következményeket. A szívem továbbra is az Újpesté!”

Véber játékosainak egyebek mellett olyanokat üvöltött, hogy „kurva életbe, ereszd már el, kerüld ki körbe, baszd meg! Beleül az öledbe! Ez nem igaz, hogy nem jössz rá, egy hónapja ugatom! Egyszerűbb, ha rúgsz egy öngólt minden meccsen. Buta fasz! Baszd szájba az összes kurva anyját! Neked eszed annyi van, baszd meg, mint annak a bábúnak ott, vitted ki a raktárba, baszd meg.” Véber kiborulását egy néző vette videóra, majd elküldte a Sportal.hu-nak. A meccs végül 1-1-es döntetlennel ért véget.

A háromszoros magyar válogatott, volt újpesti játékos Véber korábban olyan első osztályú csapatok edzője volt, mint a Lombard Pápa, a Mezőkövesd és a Pécs. 2020 óta dolgozik az újpesti utánpótlásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!