A 95. percben egyenlített a BL-címvédő Real Madrid az ukrán bajnok ellen

2022. október 11. – 23:07

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája kedd esti játéknapját a Juventus izraeli veresége nyitotta, majd azt láthattuk, hogy a Real Madrid az utolsó pillanatban mentett pontot a Varsóban játszó Sahtar Donyeck ellen.

Az eddigi három fordulóban 11 gólig jutó Manchester City nem tudott szabályos gólt lőni Koppenhágában, Rodri találatát kezezés miatt elvették, Mahrez pedig elhibázott egy büntetőt. A 30. percben Sergio Gomez kiállítása után több mint egy órát játszott emberelőnyben a hazai csapat. Haaland bemelegített, de Guardiola úgy döntött, hogy nem állítja be a legeredményesebb csatárát.

A Milan egy vitatható kiállítás után szintén emberhátrányba került, a Chelsea pedig kihasználta ezt az esélyt, és simán verte az olasz bajnokot, és átvette a csoportban a vezetést.

A nyolc éve hontalan Sahtar Donyecknek nagyon kevés hiányzott, hogy a játéknap legnagyobb meglepetését érje el. A második félidő elején Zubkov fejesével előnybe került a címvédő Real Madriddal szemben, és ezt az előnyt hősiesen őrizte az utolsó pillanatokig. A Fradi volt csatára a múlt héten is betalált a spanyolok ellen a BL-ben, de akkor csak szépíteni tudott, most legalább pontot ért a találata. Hogy nem hármat, ahhoz Trubin kapus hibája kellett, mert a 95. percben rosszul mozdult ki, és Rüdiger a kapufa segítségével a kapuba fejelt. Csúnyán ütköztek, a német játékos fejéből ömlött a vér, úgy felszakadt a homloka. A Real ezzel a találattal továbbjutott.

A Lipcsében Szoboszlai és Willi Orbán is szóhoz jutott, a magyar középpályás az első félidőben nagy helyzetbe hozta Nkunkut, de a fracia csatár kiahgyta. A második félidőben Werner fejessel, Forsberg lövéssel döntötte el a csatát. A Lipcse így már 6 ponttal a második a csoportjában, a Sahtart a magabiztos továbbjutásért meg kellene majd verniük.

Eredmények:

  • E csoport: Milan – Chelsea 0–2, Dinamo Zagreb – Salzburg 1–1
  • Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. Salzburg 6, 3. AC Milan 4, 4. Dinamo Zagreb 4
  • F csoport: Sahtar – Real Madrid 1–1, Celtic – RB Leipzig 0–2
  • Az állás: 1. Real Madrid 10 pont, 2. RB Leipzig 6, 3. Sahtar 5, 4. Celtic 1
  • G csoport: Köbenhavn – Manchester City 0–0, Dortmund – Sevilla 1–1
  • Az állás: 1. Manchester City 10 pont, 2. Dortmund 7, 3. Sevilla 2, 4. Köbenhavn 2
  • H csoport: PSG – Benfica 1–1, Maccabi Haifa – Juventus 2–0
  • Az állás: 1. PSG 8 pont, 2. Benfica 8, 3. Juventus 3, 4. Makkabi Haifa 3
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!