Vasárnap műtik a szalagszakadást szenvedett Gulácsit

2022. október 7. – 23:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Vasárnap Innsbruckban operálják meg Gulácsi Pétert, aki szerdán az RB Leipzig-Celtic labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg. A német klub a honlapján azt írta, csapatkapitánya szombaton utazik Ausztriába a műtétre, a magyar válogatott kapusa az operáció után néhány napig még Innsbruckban marad.

A szerdai találkozó elején Gulácsi Péternek véget ért a találkozó, egy kitámasztásnál, ahogy igyekezett vissza a kapuja elé, megsérült a tizenhatoson belül az 51-szeres válogatott kapus. A térdéhez kapott, és elterült a gyepen, elsőre is látszódott: nagy a baj. A 32 éves játékost hordágyon vitték le – már az ápolás alatt is a nevét skandálták a hazai drukkerek –, Gulácsi térde súlyosan megsérült, elszakadt a jobb elülső keresztszalagja, így hosszú kihagyás vár rá.

Marco Rose vezetőedző pénteken azt mondta: lehet, hogy új kapus után kell nézniük, mert Gulácsi hosszú időre dőlt ki.

„Nem fogjuk elsietni a dolgokat. Olyasvalakinek kell lennie, aki ide illik, aki itt akar lenni, aki ismeri és érti a szerepét” – tette hozzá Rose, aki megdicsérte a Gulácsi helyére a Celtic ellen beállt Janis Blaswichot. „Janis bejött, és kiváló munkát végzett” – jegyezte meg. A tréner szerint a csapatnak valaki másra, egy tapasztaltabb cserekapusra lenne szüksége, mint a sorban következő 18 éves Jonas Nickisch.

Sajtóinformációk szerint a lipcseiek egyik kiszemeltje a 32 esztendős norvég Örjan Nyland, aki nyáron távozott az angol Readingtől, és azóta szabadon igazolható. A 39-szeres válogatott hálóőr 2015 és 208 között már védett a Bundesliga első, illetve másodosztályában érdekelt Ingolstadtban.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!