Futball-Eb: az olaszokat megússzuk, a franciák vagy az angolok ellenfeleink lehetnek a selejtezőkön

2022. szeptember 28. – 05:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetek Ligája csoportkörének keddi zárásával kialakultak a kalapok a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjének jövő vasárnapi sorsolására. Németország házigazdaként automatikusan Eb-résztvevő, Oroszországot az Ukrajna elleni háború miatt kizárták, így 53 válogatott vesz részt a selejtezőben, amit hét ötcsapatos és három hatcsapatos csoportban rendeznek – írja az MTI.

Az már múlt pénteken, a németek legyőzésével eldőlt, hogy Magyarország a legerősebb kalapban szerepel. Ennek köszönhetően a Marco Rossi vezette válogatottunk nem kerülhet össze a címvédő olaszokkal, akiktől mindkétszer kikaptak a Nemzetek Ligájában. Szintén az első kalapban szerepel és így nem lehet a magyar csapat ellenfele Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Dánia, Portugália, Belgium, Svájc és Lengyelország.

A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a pótselejtezőkön, melyben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.

Az A, B és C divízió „pótvizsgára szoruló” csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből – a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga – legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.

Az Eb-selejtezők sorolását Frankfurtban rendezik jövő vasárnap délben. A listát elnézve egy magyar, francia, albán, török, szlovák „halálcsoport” (bár az NL megmutatta, hogy a halálcsoportokban jók vagyunk), de egy magyar, finn, örmény, koszovói, máltai, andorrai álomcsoport is összejöhet a sorsoláson.

A kalapok:

1. kalap:
Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, Magyarország, Svájc, Lengyelország
2. kalap:
Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia, Finnország
3. kalap:
Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Románia, Svédország, Örményország
4. kalap:
Grúzia, Görögország, Törökország, Kazahsztán, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feröer szigetek, Észak-Macedónia
5. kalap:
Szlovákia, Észak-Írország, Ciprus, Belarusz, Litvánia, Gibraltár, Észtország, Lettország, Moldova, Málta
6. kalap:
Andorra, San Marino, Liechtenstein

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!