Szalai Ádám: Kezd hihetetlen lenni, de ezzel a csapatmelóval nem véletlen

2022. szeptember 23. – 22:54

Másolás

Vágólapra másolva

A győztes gólt szerző Szalai Ádám az M4 Sportnak a pálya szélén adott rövid nyilatkozatot. Amikor arról kérdezték, mire a legbüszkébb, a tribünön lévő szurkolókra mutatott ki, és azt mondta: „Erre mindenképpen.”

Majd folytatta: „A csoport állására, az hogy Németországban is győzni tudtunk Anglia után, kezd hihetetlen lenne, de igazából ezzel a csapatmelóval nem véletlen.”

Szalai azt mondta, hogy szívesen emlékezik arra, hogy velük ünnepelnek most is a szurkolók, ahogy azt a 2016-os vagy az előző Eb-n tették. Annak külön örül, hogy már apukaként is válogatott lehetett és gólt is rúgott.

„Nagyon fontos mérkőzés áll előttünk, szeretnénk még eggyel följebb lépni. Megvan az esélyünk, hogy csináljunk egy komoly estét” – utalt az olaszok elleni, hétfőn következő meccsre, ami a csoportelsőségről is dönt.

A góljáról azt mondta, megbeszélt figurát hajtottak végre Szoboszlai Dominikkal, úgy érezte, hogy egy kicsit korán indult, de aztán odaért a rövidre, és már csak be kellett rúgnia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!