Munkahelyi affér miatt egész évre eltiltották a Boston Celtics vezetőedzőjét

2022. szeptember 23. – 09:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A még el sem startolt szezon végéig eltiltotta csapata Ime Udokát, a Boston Celtics vezetőedzőjét. Udoka az előző szezonban hosszú évek után döntőbe vezette a csapatát, ahol végül kikapott a Golden State Warriorstól. A klub a csapat irányelveinek megszegése miatt büntette meg az edzőt, és azóta kiderült, hogy egy kölcsönös megegyezésen alapuló romantikus viszonyról van szó, ami a Celtics egyik női alkalmazottja és Udoka között alakult ki.

Udoka közleményben kért elnézést a csapattal, a szurkolóiktól és mindenki mástól, és elfogadta a büntetést. Helyét sajtóhírek szerint eddigi asszisztense, Joe Mazzulla veheti át. Más források szerint Udoka nem tervezi, hogy felmond a csapatnál, azonban az sem biztos, hogy a büntetése letöltése után visszaülhet a vezetőedzői padra.

Az edző eltiltása azért is nagyon különös, mert Udoka 2021-ben lett a Celtics vezetőedzője, miután elődje, Brad Stevens a Utah Jazzhez távozó Danny Ainge helyét vette át a general manager pozícióban. Udoka rögtön az első évében bajnoki nagydöntőig vitte azt a Celticset, ami legutóbb 2008-ban nyerte meg az NBA-t, döntősök pedig 2010-ben voltak legutóbb. Udoka a Celtics előtt asszisztensként dolgozott Philadelphiában, San Antonióban és Brooklynban, így ez volt az első vezetőedzői kinevezése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!