Az energiaválság a focit is elérte: a Balassagyarmat szezon közben visszalépett a harmadosztálytól

2022. szeptember 20. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

Anyagi okok miatt visszalépett a labdarúgó NB III. Közép-csoportjának további küzdelmeitől a Balassagyarmati VSE – írja a klub keddi közleménye.

Hozzáteszik: a Balassagyarmati Városi Sportegyesület eddigi fejlődésének alapját főként azok a gazdasági társaságok biztosították, amelyek az ismert recessziós helyzetben hozzánk hasonlóan fontos döntéseket kell meghozzanak működésük folytatásáról.

„Jelenlegi és korábbi támogatóinknak ezúton is köszönjük az eddigi együttműködést! Köszönjük a BVSE minden, a csapat fejlődésében részt vevő támogató munkáját, és azt, hogy sok felejthetetlen pillanatot élhettünk át! A szurkolók elkötelezett, minden körülmények között kitartó, odaadó támogatása sok fontos helyzetben adott energiát csapatunknak! Bízunk abban, hogy a gazdasági helyzet normalizálódásával újra sporttörténelmet írhatunk Nógrád megye labdarúgó életében!” – áll a klub közleményében.

Balassagyarmat fideszes polgármestere, Csach Gábor a Facebook-oldalán még egyértelműbben fogalmaz: az NB III.-ból való visszalépés oka a támogatói gazdasági kör energiaválság és a várható recesszió miatti takarékoskodása.

A polgármester megjegyezte, hogy a balassagyarmati utánpótlást biztosító Palóc Farkasok SE működése zavartalanul folyik tovább. „Azon dolgozunk megfeszített erővel, hogy a Kábel SE felnőtt kézilabdacsapat bajnoksági szereplését továbbra is biztosítani tudjuk, természetesen az utánpótlás nevelés mindenhol prioritást élvez” – írta Csach Gábor.

A Balassagyarmati VSE az előző idényben az NB III. Közép-csoportjának második helyén végzett, a most futó idénynek pedig a feljutás szándékával vágtak neki. A bajnokságból eddig nyolc forduló telt el, a BVSE 13 ponttal (4 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség) a 8. helyen áll a húszcsapatos ligában. Az előző hétvégén a Magyar Kupában az élvonalbeli Vasastól hazai pályán 1–0-ra kaptak ki – írja a Nemzeti Sport. Megjegyzik, hogy információik szerint anyagi nehézségek miatt több szponzor is kihátrált a klub mögül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!