Visszavonul a profi tenisztől Roger Federer

2022. szeptember 15. – 15:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú búcsúlevélben jelentette be a 41 éves Roger Federer, hogy a jövő heti Laver-kupa után befejezi a profi teniszt. Federer azt írja, hogy sem Grand Slamen, sem más ATP-tornákon nem fog részt venni, vagyis abbahagyja a versenyszerű sportot. A Laver-kupa (ami alapból Federer ötlete volt) egyébként azért érdekes, mert hat európai játékos küzd meg hat másikkal a világ többi tájáról, és olyanok is pályára lépnek, mint Novak Djoković, Rafael Nadal és Andy Murray.

Federer hosszú ideje bajlódott térdsérüléssel, és a saját bevallása szerint most jött el annak az ideje, hogy a teste már nem bírja ezt a fajta terhelést. Levelében a világ egyik legszerencsésebb emberének nevezte magát, és megköszönte mindenkinek a támogatást a családjától az edzőin át a svájci teniszszövetségig.

A svájci teniszező minden idők egyik legsikeresebb játékosa, pályafutása során 20 Grand Slam-tornát nyert egyéniben (ebből nyolcszor győzött Wimbledonban), ennél többet férfiben csak Rafael Nadal (22) és Novak Djoković (21) tudott. A levelét azzal zárja, hogy továbbra is fog teniszezni, de immáron nem a profik között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!