F1: Verstappen 21 ezreddel verte Leclerc-t a füstgránát miatt megszakított holland időmérőn

2022. szeptember 3. – 16:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A két pénteki és az egy szombati szabadedzés eredményei után a vártnál izgalmasabbnak tűnt a Holland Nagydíj időmérője, azok után ugyanis, hogy a Red Bull demoralizáló tempót villantott egy hete a Belga Nagydíjon, a világbajnoki címvédő Max Verstappen számára hazai terepen csak nehezen találták a tempót. Olyannyira, hogy az első szabadedzésen majdnem egy másodperc hátránnyal Sergio Pérez volt a legjobb pilótájuk a hetedik helyen, a második edzésen Verstappen nyolcadik helyét (héttizedes hátrányban) tudták felmutatni, és Verstappen a harmadik edzésen is csak a harmadik helyre ért fel Charles Leclerc és George Russell mögé.

Ezek után az időmérő első szakaszában már Verstappen diktálta a tempót, nem nagyon volt miért izgulnia, nem így a nem kis kockázatot vállaló Carlos Sainznak, aki egy korán futott körrel a 14. helyen jutott tovább. Az öt kieső Valtteri Bottas, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel és Nicholas Latifi voltak.

Az időmérő középső szakasza több furcsasággal indult. Visszatértek közvetlenül a pálya szélére a világ legvakmerőbb galambjai, köszönhetően annak, hogy futballpályán még csak-csak előforduló, az F1-ben viszont lényegében példátlan módon egy füstgránát landolt a pályán, ami miatt meg kellett szakítani a gyakorlást. A zandvoorti versenypálya biztonsági személyzete hihetetlen gyorsan, 20 perc alatt azonosította és eltávolította a lelátóról az elkövetőt – maga az időmérő természetesen nem eddig, csak a narancssárga füstöt eregető pirotechnikai eszköz eltávolításáig állt.

Ennél sokkal izgalmasabb volt a pályán zajló küzdelem, a Q2 végén sorra előzték egymást a pilóták, a nagy harc vége az lett, hogy az első hatost – Sainz, Russell, Verstappen, Leclerc, Lewis Hamilton és Lando Norris – csupán 302 ezredmásodperc választotta el egymástól. De még a 15. helyen kieső Alex Albon is 1 másodpercen belül volt Sainzhoz képest, mellette még Pierre Gasly, Esteban Ocon, Fernando Alonso és Csou Kuan-jü estek ki. Nem kis meglepetésre bejutott viszont a legjobb 10-be Mick Schumacher.

A füstgránátozás után az igazi tűzijáték (természetesen) az időmérő utolsó harmadára maradt. Verstappen saját addigi legjobbjával az élen nyitott, Hamilton 133 ezredes hátránnyal zárkózott fel mögé, majd jött Leclerc, aki 59 ezredet adva Verstappennek az élre állt, teljesen nyílttá téve a küzdelmet.

Leclerc a második próbálkozásával javítani tudott, majdnem egy tizeddel növelte az előnyét Verstappenhez képest, de a holland hazai pályán nála is jobban meg tudta rázni magát, 21 ezreddel előzött vissza. A vége annyira szoros lett, hogy Verstappen, Leclerc és Sainz az első háromban egy tizeden belül volt egymáshoz képest.

Fotó: Clive Mason / Getty Images
Fotó: Clive Mason / Getty Images

Másnak viszont már esélye sem volt javítani, Sergio Pérez megpördült az utolsó, meredek ívben megdöntött kanyarban, emiatt a mögötte érkezőknek, így a két Mercedesnek már lassítania kellett.

A futam vasárnap 15.00-kor rajtol majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!