Női hoki-vb: 1-0-s vereség a házigazda dánoktól

2022. augusztus 28. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Harmadik meccsét játszotta vasárnap a magyar női jégkorong-válogatott a Dániában zajló világbajnokságon, ezúttal a házigazda volt az ellenfél. Az első meccsen 4-2-re legyőzték a németeket, pénteken viszont 7-1-re kikaptak a csehektől.

Az MTI beszámolója szerint Pázmándi Zsófia kapuvason csattanó lövése volt az első komoly helyzet, és a folytatásban is a magyarok játszottak mezőnyfölényben. A dánok ellentámadásokból vagy emberelőnyben tudtak veszélyeztetni. A szünet előtt megint Pázmándi került ziccerbe, de kihagyta.

Magyar emberelőnnyel indult a második harmad, ám mindkét oldalon jól védtek a kapusok. A magyar csapat kettős, majd szimpla emberelőnye alatt sem sikerült betalálni, innen fordultak a csapatok a harmadik játékrészre.

A 44. percben Julie Ostergaard lépett ki, és emelt a spárgázó Németh Anikó jobb lába fölött a kapuba. A hajrában kapusát lehozva támadt a magyar válogatott, de mindent védett a dán kapus. A magyar válogatott összesen nyolc emberelőnyös helyzetet hagyott ki a meccsen.

Hétfőn következik a magyar csapat utolsó vb-meccse, Svédországgal játszanak majd.

Eredmények, B csoport (Frederikshavn):
Dánia–Magyarország 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
gól: Ostergaard (44.)

A csoport állása:

1. Csehország 6 pont, 2. Svédország 5 pont, 3. Magyarország 3 pont, 4. Dánia 3 pont, 5. Németország 1 pont

A csoport utolsó helyezettje kiesik a divízió I/A-ba, míg a legjobb három a negyeddöntőben folytatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!