Női hoki-vb: szenzációs, 4-2-es győzelem a nyitómeccsen Németország ellen
2022. augusztus 25. – 17:55
frissítve
Az esélyesebb németek ellen 0-2-ről tudott fordítani, és nagy meglepetést okozva 4-2-re nyert a női jégkorong-válogatott az elitcsoportos világbajnokság első fordulójában. A mieink sporttörténelmi sikert arattak, korábban sosem verték a németeket. Most emberhátrányos és üres kapus gól, valamint remek kapusteljesítmény is kellett a sikerhez, amely akár már a bennmaradáshoz is elég lehet. Folytatás péntek este a csehek ellen.
Csütörtökön megkezdődött Dániában a női jégkorong-világbajnokság a tízcsapatos elitcsoportban. Magyarország a 2019-es feljutás után tavaly Kanadában a 9. helyen végzett, de mivel az alsóbb csoportokban nem rendeztek tornákat, bent maradt (a tíz csapatból kettő esett volna ki). Idén látszólag még könnyebb elkerülni a kiesést: az oroszok kizárása miatt csak egy kieső lesz. Másrészt az idén épp házigazda dánok azok, akiket tavaly megelőztek a mieink, márpedig házigazdák nemigen szoktak kiesni (a női mezőnyben sosem volt ilyen, a férfiaknál egyszer, 2005-ben fordult elő, hogy a rendező ország, akkor Ausztria, kiessen).
Az idei vb-n tehát a magyar csapat ismét a legjobbak között szerepelhet, de az élmezőny gyengébb csoportjában, a B-ben. (A csoportbeosztás a női hoki elitligájában eléggé szokatlan, erősorrend alapján kerülnek a csapatok A vagy B csoportba, előbbiből mind az öt, utóbbiból három folytatja a nyolcaddöntőben, és a B csoport utolsó két helyezettje szokott kiesni (most, ahogy írtuk, csak az utolsó fog).
A magyar csapat, akárcsak tavaly, idén is Németország ellen játszotta első meccsét. Akkor sima 3-0-s vereség volt a vége, és úgy tűnt, azóta sem sokat javult a helyzet, a vb-felkészülés során kétszer játszott egymással a két csapat, és mindkétszer a németek nyertek, igaz, csak 1-0-ra és 2-1-re.
A vb-nyitómeccs úgy indult, hogy a rossz sorozat folytatódik (a klasszikus sportújságírásban valószínűleg a rémálomszerűen jelzőt sem félnének használni): még két perc sem telt el a meccsből, amikor Luisa Welcke megszerezte a vezetést a németeknek. A harmad közepén az egyébként egyik legjobb magyar játékos, Huszák Alexandra kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, amit Laura Kluge használt ki, 10:29 perc elteltével már 2-0 volt a németeknek. Viszont mindössze 25 másodperc elteltével a 26 éves védő, Kiss-Simon Franciska szépített, és a magyar csapat nemhogy nyomás alá került volna, a harmad végére már 9:5 volt a kapura lövések aránya a mieink javára.
A második harmadban aztán vitte tovább a mieinket a lendület: a 4. perc elején emberelőnyből Kiss-Simon – aki 2013-2018 között orosz bajnokságokban játszotta – meglőtte saját maga és a csapat második gólját. Majd jöttek sorra a kiállítások, egy nálunk, kettő a németeknél, ismét egy nálunk – de emberelőnyös gól egyikből sem esett. Emberhátrányos viszont igen, a 36. percben, egy kétperces hátrány felénél Jókai-Szilágyi Kinga szólóból megfordította a meccs állását, és szünetig már nem változott az eredmény (a kapura lövések száma 13:12 volt a németek javára ebben a harmadban).
Az utolsó játékrész így 3-2-es magyar vezetéssel kezdődött, és ahogy várható volt, hatalmas német nyomást hozott (ebben a harmadban a mieink csupán háromszor lőttek kapura, míg a németek tízszer). A hatalmas fölény azonban nem hozott gólt, így a németek 58:09-nél levitték a kapusukat – de ebből nem ők, hanem mi szereztünk gólt: a 19 éves, az USA-ban, a Maine-i Egyetem csapatában légióskodó Seregély Mira 9 másodperccel a véget előtt lőtte a 4-2-es végeredményt jelentő üres kapus gólt.
A magyar női hokiválogatott győzelme sporttörténelmi siker is: most először vertük a német válogatottat, korábban ráadásul összesen csak három gólt lőttünk nekik. A folytatás péntek este hétkor jön, akkor a csehek ellen játszunk. Csehország 2016 óta topligás, azóta 6-8. helyeik voltak, a tavalyi vb-n 4-2-re nyertek, majd ősszel egy olimpiai kvalifikációs tornán 5-1-re nyertek ellenünk.
A torna nyitónapján az A csoportban is volt egy mérkőzés, az Egyesült Államok simán verte 10-0-ra a tavaly még B csoportban szereplő – az orosz kizárása miatt A-ba átkerült – Japánt.
Csütörtökön még két meccs lesz a vb-n, az A csoportban hétkor kezdődik a Finnország-Kanada rangadó (a finnek tavaly bronzérmesek voltak, a kanadaiak gyakorlatilag állandó bajnokok), míg a B csoportban fél nyolctól játsszák a Dánia-Svédország meccset (az egykor vb-bronzérmes svédek 2019-ben estek ki, most az oroszok kizárása miatt kerültek fel az elitligába).