1-0-s vereséggel, rettenetes játékkal, de bejutott a Fradi az Európa-liga csoportkörébe
2022. augusztus 25. – 22:53
frissítve
Bejutott az Európa-liga csoportkörébe a Ferencváros futballcsapata, habár az ír Shamrock Rovers otthonában a playoff visszavágóját 1-0-ra elveszítette. Mivel azonban az első mérkőzést 4-0-ra nyerte az Üllői úton, összesítésben nem forgott veszélyben a továbbjutása, 4-1-es összesítéssel ott lehet az El csoportkörében. Ezzel sorozatban négy egymást követő szezonban jutott el egy európai kupa csoportmeccseiig: 2019-ben és 2021-ben is az El-ben, míg 2020-ban a BL-ben játszhatott csoportmeccseket.
Épp az első meccs fölényes ferencvárosi győzelme miatt az írországi visszavágó csak formaságnak tűnt, és mint ilyentől azt lehetett várni, hogy vagy nagyon csapnivaló, vagy nagyon szórakoztató játékot látunk. Az előbbi jött be – apró, vicces szimbóluma volt a meccsnek, hogy az első félidőben a játékvezető a 45 percet sem bírta kivárni, néhány másodperccel hamarabb szünetre engedte a csapatokat.
Sok mindent mondjuk nem kellett kipihennie egyik csapatnak sem. Az első félidőben a húsz mezőnyjátékosnak összesen egy, azaz 1 darab kaput eltaláló lövést sikerült összehoznia (a Fradinak), igaz, a Shamrocknak volt három próbálkozása is, de abból egy sem talált kaput. És ha már statisztikák, szögletből is egyet láttunk – az írektől –, lesből pedig egyet sem.
Az első majdnem 45 perc után úgy tűnt, mindkét csapat úgy érzi, ahogy a játékvezető és a nézők is érezhették: ezt a meccset kár volt egyáltalán lejátszani. Ehhez képest meglepő lendülettel kezdték az írek a második félidőt – vagy a fradisták vettek vissza még egyet a tempóból, bár nehéz azt elképzelni, hogy hová –, de az átmeneti mezőfölényükből nemhogy gól, hanem helyzet sem született.
Egészen a 89. percig, amikor – miután percekkel korábban Bogdán Ádámnak már kellett bemutatnia egy bravúrt – szöglet után sikerült az írek csereként beállt védőjének, Lyonsnak gólt szereznie. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Fradi legnagyobb ziccere Ryan Mmaee előtt volt, aki már csak az ír kapussal állt szemben, de belelőtte a labdát, míg egy Shamrock-szöglet utáni kontránál létszámfölényes helyzetben voltak a Fradi-csatárok, de a keresztlabda az üresen álló Fradi-csatár mögé érkezett.
Egy emlékezetes pillanat a meccsről: a 78. percben beállt a 17 éves ifj. Lisztes Krisztián.
És egy emlékezetes adat a meccsnapról: a két magyar kupacsapat 0-4-gyel hozta le ezt a csütörtököt (a Vidi a hazai 0-3-mal ki is esett).
Az El-csoportkör sorsolása pénteken 13 órakor lesz. A visszavágót megnyerő, de kieső Shamrock a Konferencia Ligában folytathatja.
Shamrock Rovers (ír)-Ferencváros 1-0 (0-0)
Dublin, 7136 néző, v: Francois Letexier (francia)
Gólszerző: Lyons (89.)
Sárga lap: Emakhu (34.), Towell (44.), illetve Auzqui (22.), Esiti (54.)
Shamrock Rovers: Mannus – Gannon, Hoare, Grace – Finn (Lyons, 64.), O'Neill, Towell (Byrne, 72.), Ferizaj (Tetteh, 71.), Kavanagh (Watts, 72.) – Farrugia, Emakhu (Greene, 64.)
Ferencváros: Bogdán – Wingo, Knoester, Kovacevic, Civic – Esiti (Vécsei, 57.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 57.), Nguen (Mercier, 71.), R. Mmaee (Boli, 71.) – Traoré (Lisztes, 78.)