Két kölni szöglet elintézte a Fehérvárt, elmarad a 30 éve várt magyar futballbravúr

2022. augusztus 25. – 20:56

frissítve

Két kölni szöglet elintézte a Fehérvárt, elmarad a 30 éve várt magyar futballbravúr
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Harminc év után, a Bajnokok Ligája 1992-es átszervezése óta először fordulhatott volna elő, hogy egy szezonban két magyar csapat is főtáblára jut valamelyik európai kupasorozatban, a bravúr viszont elmaradt, a Fehérvár nem tudta továbbjutásra váltani a Köln ellen idegenben szerzett 2-1-es előnyét. Az első perctől fölényben játszó német csapat már a 10. percben ledolgozta hátrányát, majd a második félidő első másodperceiben megfordította a párharcot, a hajrá utolsó másodperceiben pedig végleg lezárta a továbbjutás kérdését. A Köln 3-0-ra nyert, így 4-2-es összesítéssel jutott tovább.

Az első öt perc végén Funsho Bamgboye lábfeje előtt picivel ment el egy beadás, nem sokon múlt, hogy gyorsan kétgólos legyen a Fehérvár előnye összetettben. A hazai csapat harcos kezdése nem teljes mértékben volt meglepetés, a vezetőedző Michael Boris ugyanis előzetesen úgy számolt, a kölni 2-1-es győzelemmel együtt is legalább egy gól kell majd nekik a továbbjutáshoz, ehhez pedig nem árt támadni. A német csapat ennek ellenére behúzódó Fehérvár-játékra számított, és hogy ne bízzanak semmit a véletlenre, a 10. percben egy szöglet utáni fejessel (Timo Hübers) megszerezték a vezetést, a Fehérvár kapusa, Kovács Dániel csak beleérni tudott, hárítani nem.

Ezzel hasonlóan indult a mérkőzés, mint a kölni összecsapás, ott nem a 10., hanem a 14. percben szerzett vezetést a Köln. Csakhogy az egy héttel ezelőtti mérkőzéssel ellentétben most nem jött a segítő emberelőny a Fehérvárnak a 20. percben, így ez előtt és után is maradt az irányítás a kölnieknél. A félidőben 13-2 volt a kísérletek száma a Köln javára úgy, hogy a Fehérvár egyetlen igazán veszélyes helyzetet sem tudott összehozni.

A második félidő aztán egyből hidegzuhannyal indult – ismét egy szöglet után volt eredményes a Köln, egy csúsztatás után Elljesz Szkiri lőtt a kapuba belsővel. Loïc Négo fejjel még bele tudott nyúlni a lövésbe, de ahogy az első gólnál Kovács, ő sem tudott hárítani. Ezzel pedig már a Köln állt továbbjutásra 3-2-es összesített eredménnyel, vagyis a Fehérvárnak stratégiát váltva támadófutballra kellett átállnia.

A hazai csapat a 60. percben egy, a tizenhatos mellől elvégzett szabadrúgással, egy perccel később pedig egy baloldali megindulással került közel a hosszabbítást jelentő gólhoz, de nem jártak sikerrel, másodikra Marvin Schwäbe védett lábbal Budu Zivzivadze lövésénél. Ezzel együtt érezhető volt, hogy ifjabb Dárdai Pál és Marcel Heister a sebességével képes gondot okozni a balszélen második gólt szerző Szkirinek.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A kényszerbe került Fehérvár az utolsó 15 percben folyamatosan fokozta a tempót, hosszú percekig képes is volt beszorítani a Kölnt, de Schwäbe remek formában védett, sem Dárdai, sem Zivzivadze nem tudott túljutni rajta.

A 87. percben majdnem végleg eldőlt a párharc, amikor a túlzottan kinyíló fehérvári védelem ellen megindult Jan Thielmann, el is lőtte a kapus Kovács mellett a labdát, de a jókor, jó helyen érkező Claudiu Bumba a gólvonal elől tisztázva megakadályozta a gólszerzést.

A végére még jutott egy kis közjáték, amikor a bíró a folyamatossá váló reklamálás miatt kiállította a Köln vezetőedzőjét, Steffen Baumgartot, de ez érdemben nem változtatott a befejezésen, a vendégek ettől nem omlottak össze. Sőt, a hosszabbításban még egy harmadik gólt is összehoztak, Kingsley Schindler teljesen szabadon fejelhetett 7 méterről, végleg eldöntve a továbbjutást.

Fehérvár FC–1. FC Köln 0-3 (összesítve 2-4)

  • gólok: Hübers (10.), Szkiri (46.) és Schindler (95.)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!