Káoszba fulladt a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye a római Eb-n

2022. augusztus 20. – 18:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idő előtt befejeződött a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye a római Európa-bajnokságon szombaton – írja az MTI. Az egyre erősödő szél hatalmas hullámokat kavart Ostia tengerpartján, össze-vissza dobálta a kísérő hajókat, és a célként szolgáló vízi egységet is szétzúzta.

Bő három és fél óra úszás után a sajtóközpontban először elterjedt a hír, hogy lefújták a versenyt, ám ezután még jó néhányan a vízben tempóztak, majd egy idő után ők is kiúsztak. Voltak olyanok, akik áthaladtak a célon és „biztos, ami biztos”, rácsaptak a táblára.

A négy magyar közül nem sokkal a kaotikus jelenetek előtt jött ki a vízből Gálicz Péter, valamint Vas Luca, de Sárkány Zalán és Balogh Vivien is ott volt a mezőnyben.

Balogh Vivien a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyén a római vizes Európa-bajnokságon 2022. augusztus 20-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Balogh Vivien a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyén a római vizes Európa-bajnokságon 2022. augusztus 20-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

„Ez katasztrófa! Azt mondták a radar alapján délutánra csökken majd a szél, ezért kezdünk ebben az időpontban.”

„Ehhez képest volt olyan pillanat, amikor azt hittem meghalok, egy szituációban öten kellett, hogy megfogjuk az egyik hajót, hogy ne dőljön ránk”

– mesélte a vegyes zónában a magyar újságíróknak Balogh Vivien. Beszámolója szerint azt sem tudták, hol tartanak, és nagyjából húsz perccel a vége előtt szóltak neki, hogy le fogják fújni a versenyt, de a hivatalos jelzést is csak a jet-skis kísérőtől, nem pedig hivatalos személytől kapták.

A 19 éves Sárkány Zalán a verseny egy részében a második helyen tempózott, a kaotikus befejezéssel kapcsolatban egy másik furcsaságot is elárult: „Két körrel a vége előtt két olasz úszott előttem, szerintem ők tudták, hogy le lesz fújva a verseny, és nem jöttek ki inni, ezért én sem tettem. Majd megálltak ott, ahol a verseny előtti eligazítás alapján kellett ilyen esetben. Utána aztán valamiért mégis tovább mentünk, fogalmam sincs mi történt.”

Frissítés 21:20-kor: A szervezők először csak annyit közöltek, hogy a versenyt megállították, majd a versenyzők biztonságos partra érkezéséről számoltak be. Nagyjából három órával a kaotikus befejezést követően hivatalosan is bejelentették, hogy nem hirdetnek végeredményt. A vasárnapi programról egyelőre nincsenek információk. Az eredeti forgatókönyv szerint vasárnap 10 órakor rendeznék az olimpiai számot, azaz a 10 kilométeres versenyt, míg 16 órától a váltók küzdelmeit bonyolítanák le.

„Amikor keresztbe felteszik a piros-sárga zászlót, ott helyben vége kellene, hogy legyen a versenynek. Viszont mivel egyetlen időmérő kapu sem volt, ezért a bírók azt sem tudhatják, ki hányadik helyen állt, ráadásul voltak, akiket egyszerűen hagytak tovább úszni” – mondta a félbeszakított versenyről Gellért Gábor szövetségi kapitány az MTI-nek. Szerinte már korábban véget kellett volna vetni a versenynek, és ebben a helyzetben képtelenség eredményt hirdetni.

Az időjárás miatt törölték a nyílt vízi úszók két versenynapját és csapatviadalát is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!