Milák egyszerűen ünnepelt, nem a Szigeten verette hat napig

2022. augusztus 17. – 17:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.

A magyar újságírók számára összehívott szerdai sajtóbeszélgetésen az olimpiai bajnok arra a kérdésre, hogyan miképpen ünnepelt, azt mondta:

„Nem kell semmi különösre gondolni, még mindig jobban örülök annak, hogy itt vagyok, mintha a Szigeten veretném hat napig. Egyszerű dolgok, annyira átlagosak, hogy egy átlagembernek is fura lenne.”

Milák utolsó úszásában, fő számában, címvédőként kedden remek idővel nyert 200 méter pillangón, a második helyen pedig csapattársa, Márton Richárd végzett, akit felhívott maga mellé a dobogó tetejére.

Milák megjegyezte, az Eb után néhány hét pihenője lesz, de ezalatt is „szorgalmi” munkát végez majd, ugyanis nem akarja elveszíteni a nehezen felszedett izomzatát. Hozzátette, alapvetően az aktív pihenés híve. Az MTI érdeklődésére elmondta, számos programja közül például kiemelkedik számára egy szeptemberi szponzori esemény, amelynek köszönhetően az ausztriai Spielbergben száguldozhat majd a Red Bull Ringen.

A júniusi, hazai rendezésű világbajnokságon 200 méteren saját világcsúcsát megjavítva győztes Milák újságírói kérdésre kiemelte csapatának szerepét: edzője Virth Balázs, az erőnléti tréningeket pedig 2020 óta Zala György, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus tartja: „Őt ajánlották nekem, én pedig emberileg és szakmailag is annyira meg vagyok vele elégedve, hogy most már senkinek sem adnám oda – mondta Zaláról Milák. – Igazi csapatmunka zajlik nálunk, amely során amolyan oda-vissza, adok-kapok jelleggel mindenki elmondja, mit lát, vagy gondol. Viszont inkább azon van a hangsúly, én hogyan érzem, az adott pillanatban milyen állapotban vagyok, és ahhoz igazítjuk az edzéseket.”

A Honvéd klasszisa megjegyezte, vannak „nem hivatalos” pszichológusai, mentorai, közeli barátok, ismerősök, szakmabeliek, akik segítenek számára válaszokat keresni azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják.

A közelgő rövidpályás idénnyel kapcsolatban Milák elmondta, ugyan sokat javult a fordulója, de továbbra sem a kedvence a 25 méteres medence, csapatával pedig át kell gondolniuk, minek van értelme, lehet inkább „csendben és titokban felkészülve, egy újabb nagy teljesítménnyel kellene a nagyközönség elé állni”.

A középtávú terveiről sejtelmesen beszélt a 22 esztendős úszó: „Van egy-két dolog készülőben, amit nem nagyon mutattam meg, de szerintem lesz csattanó a jövő év elején sorra kerülő országos bajnokságon.”

Milák kedden 200 méter pillangón 1:52.01-es idővel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja ebben a számban. Ez minden idők hetedik legjobb úszása – tette mindezt úgy, hogy a 14. rajtja volt az olasz fővárosban. A hétből hat Milák eredménye, egy pedig, a hatodik, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelphs 2009-es, 1:51.51-es római cápadresszes világcsúcsa. Ezt javította meg Milák 2019-ben Kvangdzsuban (1:50.73), majd faragott belőle júniusban (1:50.34) a Duna Arénában rendezett világbajnokságon.

A Honvéd versenyzője négy éven belül 11. alkalommal törte át az 1:53 perces határt, az amerikai szupersztár teljes felnőtt pályafutása során (2001 és 2016 között) erre ötször volt képes. Rajtuk kívül a sportág történetében mindössze négyen mondhatják el magukról, hogy 1:53 percen belülre kerültek: Cseh Lászlónak sikerült kétszer is, a 2012-ben olimpiai bajnok Chad Le Closnak, a japán Szeto Daijának és honfitársának, Macuda Takesinek pedig egy-egy alkalommal.

Milák kedden önmaga harmadik, a magyar küldöttség negyedik aranyát nyerte az olasz fővárosban. Korábban a 4x200 méteres gyorsváltó záróembereként, illetve 100 méter pillangón diadalmaskodott, emellett pedig 100 méter gyorson, illetve a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett egy-egy ezüstöt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!