Az indonéz Nusantara, a még épülő új főváros célba vette a 2036-os olimpiát

2022. augusztus 10. – 13:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Indonézia új fővárossal pályázik a 2036-os olimpia és paralimpia megrendezésére – adta hírül az insidethegames.biz portál alapján az MTI.

Indonézia már a 2032-es olimpia házigazdája is szívesen lett volna, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ausztráliai Brisbane-nek ítélte oda. A tíz év múlva esedékes rendezvénynek sikeres pályázat esetén a jelenlegi főváros, Dzsakarta adott volna otthont, a 2036-os játékokat azonban már a még épülő új főváros, Nusantara látná vendégül.

Joko Widodo indonéz elnök jóváhagyta a nusantarai rendezésre vonatkozó pályázat benyújtását, az ország kormánya pedig ígéretet tett arra, hogy az új metropoliszban a NOB minden igényének megfelelő sportinfrastruktúrát építenek ki.

Widodo 2019-ben jelentette be, hogy átköltözteti a fővárost Jáva szigetéről Borneó szigetére. Mintegy 32 milliárd dollárt különítettek el erre a célra, a koronavírus-járvány miatt azonban a projektet felfüggesztették, a folytatás két év múlva várható. Idén januárban az államfő közölte, hogy az új főváros neve Nusantara, ami indonézül azt jelenti, hogy szigetvilág. Nusantaráról erről a cikkben írtunk, itt pedig egy videó, milyennek képzelik el.

A dpa hírügynökség arról számolt be, hogy Thomas Bach NOB-elnök szerint hazájának, Németországnak is van esélye a rendezésre az 1936-os berlini játékok századik évfordulóján. A németek a főként az izraeli sportolókat ért támadásról emlékezetes 1972-es müncheni játékok óta sikertelenül pályáztak a rendezésre.

Gyulay Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint Magyarországnak is törekedni kell a 2036-os olimpia megrendezésére.

Kövess minket Facebookon is!