Serena Williams bejelentette, hogy a US Open után valószínűleg visszavonul

2022. augusztus 9. – 16:30

Másolás

Vágólapra másolva

Visszavonulásáról írt Instagram-oldalán Serena Williams, minden idők egyik legsikeresebb női teniszezője. A 23-szoros Grand Slam-győztes Williams hétfőn több mint egy év után nyert újra meccset egyéniben, kedden pedig már arról posztolt, hogy hamarosan befejezi profi pályafutását. „Elkezdődött a visszaszámlálás. Az anyaságra kell koncentrálnom, a spirituális céljaimra és arra, hogy végre felfedezzek egy másik Serenát. Élvezni fogom ezt a következő néhány hetet” – írta a korábbi világelső teniszező.

A 40 éves amerikai teniszező hétfőn két szettben, 6:3, 6:4-re győzte le a spanyol Nuria Párrizas Díazt a torontói Canadian Open első fordulójában. 14 hónap kihagyás után ez volt az első győzelme. Hosszú sérülése után júniusban, a wimbledoni tenisztornán tért vissza, ahol az első körben búcsúzott a francia Harmony Tan ellen.

Williams most a Vogue-ban megjelent cikkben jelentette be, hogy az augusztus 29-én kezdődő US Open lesz az utolsó nagy torna a pályafutásában. „Sajnos idén nem álltam készen arra, hogy megnyerjem Wimbledont. És nem tudom, hogy készen állok-e arra, hogy megnyerjem a US Opent. De meg fogom próbálni” – írta. A cikkben kiemeli, hogy nem szereti azt a szót, hogy „visszavonulás”, tabunak tartja, amiről még a férjével és a szüleivel sem szívesen beszélt.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!