Nézők közé sodródva balesetezett az olimpiai bajnok kerékpáros

2022. július 31. – 16:47

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos balesetet szenvedett Matthew Walls, az omnium olimpiai bajnoka a Nemzetközösségi Játékok pályakerékpár vasárnapi versenyei során, írja az MTI.

A 24 éves angol sportoló a 15 kilométeres scratch versenyszám selejtezőjében megpróbálta kikerülni azokat a riválisait, akik összeütköztek és elestek, de kisodródott a rendkívül nagy dőlésszögű pályán, kerékpárjával áthajtott a lelátó korlátján és a nézők közé zuhant. Az ijesztő baleset után több mint negyven percig ápolták, majd mentővel kórházba szállították. Több néző is kisebb sérülést szenvedett.

Az angol csapat tájékoztatása szerint az olimpiai arany- és ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Walls eszméleténél van és képes a kommunikációra.

A man-szigeti Matthew Bostockot fej- és vállsérülések miatt szintén kórházba szállították. A velodromban a délelőtti programból hátralévő futamokat törölték, és a nézőket arra kérték, hogy távozzanak, amíg az egészségügyi személyzet ellátja Wallst.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!